Magyarország gyorsuló sebességgel távolodik a normális világtól. Azoktól a társadalmaktól, ahol – a való világ brutalitása és primitívsége mellett –  nyomokban még fellelhetőek azok az humánus értékek, amelyeket nem is olyan régen a magyar társadalomban is terjeszteni, népszerűsíteni volt divat a művészek, újságírók, politikusok és megannyi egyszerű ember közreműködésével a 21. századi elektronikus média lehetőségeinek felhasználásával.

Hogy ne legyek ennyire általános, azokról a közszolgálati médiákról beszélek, amelyek tucatjai népszerűsítik – na nem a magyar nyelvterületen, mert ott nem – a humánumot, a szolidaritást, és olyan nem napi problémákat tárgyalnak, amelyek megoldására már a közeli évtizedekben hatalmas politikai, gazdasági és társadalmi erőforrásokat kellene mozgósítani, éspedig nem csak azokban a szerencsés országokban, ahol ezekről legalább intellektuális erő van beszélni, de azokban a szerencsétlenekben is, ahol még csak fel sem vetik ezeket a kérdéseket, még csak meg sem tudják fogalmazni a megoldásra váró problémákat, – mi több – nagy erőket mozgósítanak azért, hogy elnyomjanak minden olyan kezdeményezést, gondolatot és eszmét, amely nem hátra, hanem előre tekint.

Hogy még konkrétabb legyek: vannak olyan közszolgálati televíziók például a Német Szövetségi Köztársaságban, de nem csak ott, amelyek a közszolgálatiságot komolyan véve, korunk nagy problémáit tárják a nézők elé, és olyan gondolkodókat szólaltatnak meg, akik valós és nem hamis válaszokat keresnek a globalizált világ előtt álló nagy kihívásokra. Ezekben a műsorokban az emberiség a jobbik arcát mutatja, szép, igaz és okos gondolatokat lehet hallani a jelenről és a jövőről. Nem választási szlogeneket, nem populista gyűlöletkeltést és féligazságok tömkelegét.

Ezekben a műsorokban nem arról prédikálnak félművelt, vagy teljesen műveletlen emberek, hogy a takarítónőnek is homogén etnikumhoz kell tartoznia, hanem arról, hogy a közeli jövőben szakmák százai fognak eltűnni, munkahelyek százezrei válnak feleslegessé, emberek milliói számára nem lesz értelmes, főleg jól megfizetett munkahely, mert az intelligens robotok, a digitalizált tudásbankok kiszorítják a legintellektuálisabbnak látszó szakmákat is a munkaerőpiacról.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy az autóiparban a robotok veszik át a gyártást, de arról, hogy már autót sem igen kell majd gyártani, mivel a mai értelemben vett közlekedési eszköz alapjaiban változik meg és szűnik meg számos funkciója, például presztízs jellege, az a tulajdonsága, hogy a nap 24 órájának kétharmadát vagy a munkahely melletti parkolóban, vagy a lakóhelynél lévő garázsban tölti. Helyette olyan önjáró közlekedési eszközök jönnek, amelyeket mindenki csak használni, de nem megvenni akar majd. Németország, amely egyike a világ legnagyobb „autógyárainak” azzal számol, hogy az autóiparában munkahelyek milliói fognak megszűnni. Mindeközben Magyarország az itt működő autóiparra alapozza a jövőjét és kétkezi szakmunkások képzéséről sző álmokat.

A világ arra készül, hogy olyan szakmák létjogosultsága kérdőjeleződik meg, mint amilyen például az ügyvédé, amelyet már most az IBM olyan intelligens szoftverrel tud helyettesíteni, amely a beolvasott, nem beírt, hanem szavakban elmondott jogi problémákra azonnal tárgyalási stratégiát, jogi megoldásokat képes kínálni. A gondolkodó társadalmak attól rettegnek, hogy a lakosságuk jelentős részének nem tudnak munkát adni. Nem lesz szükség arra, hogy egy ország minden állampolgára dolgozzon.

Sőt nem lesz megvalósítható, hogy valamilyen – akár egyszerű – munka jusson mindenki számára, mivel az egyszerű munkákat a robotok fogják elvégezni, és aki – és a társadalom egy jelentős része ma ilyen – csak annyit tud, az oktatásban megszerzett tudásával, aminél egy intelligens robot is többet tud, annak nem lesz munkája. Hogy az ország nagy bölcse is értse: a 21. század nagy kérdése nem az, hogy a budapesti szállodai szobákban milyen nemzetiségű lesz a takarítónő, hanem az, hogy áruházi eladóra, taxisofőrre, teherautó vezetőre, postásra és természetesen takarítónőre sem lesz szükség.

A gondolkodó társadalmak gondolkodói úgy látják, hogy a világ történelmének legnagyobb ugrására készül a digitális forradalom hullámait meglovagolva. Az ipari forradalom 4.0 olyan problémákat vet fel, amelyek megoldására ma senki sincs felkészülve. Főleg az olyan országok nem, amelyeket Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski vagy Donald Trump méretű szellemóriások irányítanak, bármilyen demokratikus úton is választották meg őket a polgárok és bármennyire isszák is demagóg szavaikat. Nem tudja a szemlélő, hogy sírjon vagy nevessen azokon a szellemi csatározásokon, amelyek a feltétel nélküli alapjövedelem körül zajlanak, mintha holnap egyáltalán kérdés lehetne ennek bevezetése, és a mai kor erkölcsi mércéje (kéretik az utóbbi két szó hallatán nem harsányan röhögni) szerint elfogadható-e ez a megoldás.

Mert nem az a kérdés, hogy kell-e jövedelmet, egészen pontosan emberi életminőséget biztosítani a társadalom egy jelentős részének, amely nem tőkés, nem munkaadó és nem tartozik ahhoz a szűk, magasan kvalifikált dolgozói osztályhoz, amely az új gyártási technológiát üzemeltetni tudja. Az ugyanis maga a káosz és a társadalmi összeomlás, ha folytatódik a trend, amelyben az emberek egy kis hányadáé a megtermelt jövedelem túlnyomó része és munkával is csak egy egészen vékony társadalmi réteg lesz képes megfelelő életszínvonalat biztosítani magának.

A többség ugyanis el lesz zárva még a lehetőségétől is annak, hogy felvegye a lépést a robotokkal és az intelligens komputerekkel, vagy részt tudjon venni ezek tervezésében és üzemeltetésében a kellő szakértelem hiányában. A megtermelt értékek teljesen újszerű és társadalmilag racionálisabb elosztására lesz szükség már csak azok érdekében is, akik a kivételezett rétegek valamelyikéhez tartoznak, de természetesen főleg azok érdekében, akik ezekből kiszorultak.

Nem azt kell megszokni, hogy emberek munka nélkül jutnak valamilyen alapellátáshoz és életszínvonalhoz, hanem az lesz az új, hogy emberek nem csak pénzért fognak dolgozni. Tessék ez utóbbin elgondolkodni! Csak a legegyszerűbb példát véve: mennyivel lehet még motiválni a legjobb futballcsapatok legjobbjait, hogy még jobban játszanak. És vajon tényleg a felkínált és ki is fizetett milliók miatt jók-e ezek a játékosok, vagy valami más is hozzájárul a kimagasló teljesítményükhöz. Mondjuk mindjárt a széles merítés a kiválasztásnál, a nagy és átlátható verseny a globális játékospiacon, a társadalmilag alig korlátozott felemelkedési lehetőség bárki számára, aki a tehetség jeleit mutatja.

Hogyan lehet, hogy – például a fociban – a legszegényebb országok a leggazdagabbakkal azonos sikerrel termelik a nagy tehetségeket, az élvonalbeli focisták nagy része egzotikus és nem a leggazdagabb országok szülötte. A gazdag országok gazdag ligáiban alig játszanak a gazdag országok gyermekei. Európa élvonala fociban: Anglia, Németország, Spanyolország, Olaszország, Franciaország. Ez az öt ország nemzeti jövedelme a legnagyobb a kontinensen. A legjobb játékosok nagyobb része azonban nem ezeknek az országokban született.

Amíg Magyarországon Mészáros Lőrincek, Csányi Sándorok, Garancsi Istvánok és Simicska Lajosok vetélkednek a közpénzekért, amíg Németh Szilárd, Kövér László és Kósa Lajos méretű szellemóriások papolnak Orbán Viktorok vezetésével nemzetstratégiáról, addig Magyarország öles léptekkel fog leszakadni a világtól, lemaradni a fejlődésben és tovább fogja gyártani azokat a társadalmi problémákat, amelyekre már ma sem tud helyes válaszokat, és a távoli megoldást sejtető stratégiákat kidolgozni, sőt a kármentésre sem képes. A magyar értelmiségnek, a gondolkodó és kiművelt magyar fejeknek már régen meg kellett volna kongatni a vészharangokat és a szó szoros értelmében a barikádokra kellett volna hágniuk. Elmúlt az ideje a nagy elméleti fejtegetéseknek, a szemantikai vitáknak arról, hogy az orbánizmus diktatúra vagy csak annak jeleit mutatja, esetleg még csak autoriter politikai rendszer, amely még bír a demokrácia bizonyos jeleivel.

A fő kérdés már nem a külső máz minősége, hanem a mély tartalom, ami a lesüllyedést, a pusztulást, a silány és a kilátástalan jövőt jelenti, egy olyan országot, ahol csak azok maradnak meg, akik készek a hatalmat elvtelenül kiszolgálni, honfitársaikat arcátlanul becsapni és kirabolni. Mindezek fényében érdemes górcső alá venni, vajon mit és kinek ígér és kit képvisel a Momentum Mozgalom, amely párttá alakulva és a 2018-as választásokra gyúrva maga is inkább azért tesz, hogy a jelenlegi rendszer fennmaradjon, akár Orbánnal, akár nélküle, a rendszerváltás helyett uralkodó réteg váltásra kerüljön sor. Ahol végre elküldik a már kora miatt is a végét járó rendszerváltó elitet és helyükre még ócskább, még kevesebb távlati gondolattal megáldott szellemi törpéket állítanak, akik elődeik populizmusát, felszínességét és drámai kisstílűségét, a jelenlegi nullát fogják a korszerű kommunikációs technikákkal hatványra emelni.

Szerző: Zsebesi Zsolt / gepnarancs.hu