h i r d e t é s

Már a minisztériumot sem érdeklik a törvények!

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Már a minisztériumot sem érdeklik a törvények!

2017. március 29. - 08:28

Úgy teszi közzé holnap az agrártárca az élelmiszerbotrány miatt indított átfogó vizsgálat eredményeit, hogy a tesztek elvégzését felügyelő hatóságnak még csak most készül jogosultságot adni ilyen ellenőrzések elvégzésére - tudta meg a hvg.hu.

Csak ezután kaphat törvényi felhatalmazást az élelmiszer-biztonsági hatóság arra, hogy összehasonlító termékteszteket végezzen - derül ki a hvg.hu birtokába került előterjesztésből. A földművelésügyi miniszter által jegyzett, nem nyilvános dokumentum ráadásul egészen friss: március 26-án, vagyis múlt vasárnap készült, a kormány még nem tárgyalta meg és tárcaközi egyeztetésen sem járt.

Ehhez képest az agrártárca vezetői holnap délelőtt már sajtótájékoztatón ismertetik a "kettős mérce jelenség feltárása érdekében" mintegy száz termék "átfogó ellenőrzésének" az eredményét. Az előterjesztés azonban rávilágít arra, hogy az illetékes Nébihnek nincs is jogosultsága ennek az ellenőrzésnek az elvégzésére. (napi.hu)