Már a tanárok fizetésére sincs pénz
Újabb vészjósló szintet ért el a magyar oktatási szféra finanszírozásának problémája, holott a napi működés már eddig is súlyos gondokkal volt terhelt.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) újabb súlyos hiányosságára mutat rá, hogy számos tanár késve, vagy még egyáltalán nem kapta meg jogos juttatását - írja a sztarklikk.hu.
A sajnálatos eset áldozatai között elsősorban érettségiztető, szakmunkás-vizsgáztató tanárok vannak, de akadnak közöttük visszafoglalkoztatott nyugdíjas oktatók is. Az önként további feladatot vállalt tanerők mellett azonban vannak határozott idejű vagy megbízási szerződéssel dolgozó tanárok is, akik szintén nem kapták még meg a bérüket. Elsősorban ez utóbbi jelenti az igazi gondot, hiszen ezek a szakemberek a megélhetésüket finanszírozó jövedelmüket kénytelenek nélkülözni, így a probléma jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni.
A KLIK felállítása óta ez már a sokadik ügy, amit a szervezet nyilvánvalóan nem tud kezelni. Addig amíg csak a tanszerek hiányáról, vagy a késve elkészülő tankönyvekről volt szó talán kevésbé tűnt kezelhetetlennek a helyzet. A múlt heti hírek szerint azonban már általános iskolákban kapcsolták le a gázszolgáltatást, most pedig a bérek ki nem fizetése után már lassan azt kell kérdeznünk, hogy van-e olyan feladat, amit maradéktalanul el tud látni ez a végletekig központosított, vízfejű szervezet.
sztarklikk.hu (Címlap: Forrás: iskolabazis.hu)
Posted by SEJT on 2015. augusztus 4.