fbpx Már dolgoznak a harmadik oltás eljárásrendjén | CIVILHETES

h i r d e t é s

Már dolgoznak a harmadik oltás eljárásrendjén

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Már dolgoznak a harmadik oltás eljárásrendjén

2021. augusztus 01. - 08:30

 

Hozzáteszik, hogy javaslatuk példát is szeretne mutatni az átlátható, tudományos igényű, bizonyítékokon alapuló döntéshozatalra, amelynek fejlesztése a hazai egészségpolitika fontos jövőbeli feladata. - írja a 24.hu

Forrás: HelloVidék

Lovak közé dobott gyeplőként jellemezte több egészségügyi szakember és orvos a harmadik oltásról az Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Emmi által az oltóorvosok és a háziorvosok számára kidolgozott ajánlást. Éppen ezért úgy gondolták, hogy egy új, általuk bővebbnek és szakmailag alátámasztottnak tartott eljárásrendet készítenek. 

Mint ahogy a készítők írják, a központi ajánlás nem tartalmaz igazi szakmai támogatást, és az orvosra, valamint a páciensre bízza a döntést, ahelyett, hogy  tudományos bizonyítékokkal segítené azt.

Ennélfogva úgy éreztük, hogy a hazai egészségügy és érdeklődők megérdemelnek egy rövidebb és egy részletesebb szakmai ajánlást, (illetve közérthető táblázatot), meghatározva, kik azok akiknek célszerű felvenni a 3. oltást, és kik azok, akiknél inkább a járvány elleni védekezés egyéb módszereit válasszák egyelőre, és erősen feltételezhetik, hogy nincs még szükségük 3. oltásra.

Hangsúlyozzák, hogy a legfontosabb az oltott, de valamilyen okból antitestes védettséggel nem rendelkezők, valamint a 60 év feletti, Sinopharm vakcinával oltott idősek, illetve a nagy kockázatú (például immunhiányos vagy szervátültetett) betegek harmadik oltása. Ezekhez képest másodlagos feladat a további harmadik oltások beadása, ezért javasolják egy független szakértői grémium felállítását, mely a harmadik oltás kérdését, illetve a betegségen átesettek oltásának kérdését folyamatosan vizsgálja, és tudományos bizonyítékokon nyugvó javaslatokat tesz. (24.hu)


 

h i r d e t é s

Kommentek