h i r d e t é s

Már fel is számolnák a közszolgálati tévét

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Már fel is számolnák a közszolgálati tévét

2015. március 17. - 17:46
0 komment

A köztévé hírcsatornájának egyetlen haszna jelenleg az, hogy csődje tökéletes tükre a kormányzásnak.

Ezért azonban nem éri meg fenntartani - fogalmaz közleményében Kész Zoltán független országgyűlési képviselő.

Kész bejelentette, hogy a választóknak tett ígéretének megfelelően első számú feladatának tekinti a közpénzek feletti őrködést, ezért kezdeményezi a közszolgálati televízió felszámolását. Közleményében azt írja: a közszolgálati televíziózás eszménye a tárgyilagos, kiegyensúlyozott és pontos tájékoztatás, aminek a most már napi 24 órában kormányzati propagandát sugárzó Magyar Televízió nyilvánvalóan képtelen megfelelni. – Ebben a formában tehát nincs értelme az adófizetők pénzéből évi 80 milliárd forintot költeni az intézményre - állítja a veszprémi képviselő.

Szerinte értelmetlen pazarlás folyik az intézménynél, amely eddig is a korrupció egyik melegágya volt. Kész úgy fogalmazott: „A köztévé hírcsatornájának egyetlen haszna jelenleg az, hogy a csődje tökéletes tükre a kormányzásnak. Ezért azonban nem éri meg fenntartani." A politikus egyeztetésre hívja az őt korábban támogató ellenzéki pártok vezetőit, hogy a közszolgálati televízió megszüntetése ügyében fogalmazzanak meg közös javaslatot.

Az adófizetők pénze nem arra való, hogy a Fidesz propagandacsatornát működtessen belőle - hangsúlyozta a képviselő.

 

nol.hu