h i r d e t é s

Már jó dolgokról sem lehet beszélni - VIDEÓ

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Már jó dolgokról sem lehet beszélni - VIDEÓ

2018. szeptember 30. - 06:47

A még augusztusban írt, Kommunikációs iránymutatás tárgyú levélben Göbl Vilmos, Lázár János sajtósa arra kérte a helyi fideszes képviselőket, hogy akárcsak addig, ezután se nyilatkozzanak a sajtónak, még pozitív témákban sem.

Forrás: 444.hu


Göbl Vilmos levele a hódmezővásárhelyi fideszesekhezFotó:  Vásárhelyiek a változásért/Facebook

Göbl az ügyben nyilatkozott az RTL Híradónak, akkorát maszatolva, mint egy ebédelő egyéves, ugyanis azt állította, hogy:

„Sem Lázár Jánosnak, sem a fideszes központi kommunikációnak vagy bármilyen egyéb politikai kommunikációnak ehhez semmi köze nincs, mint mondtam, 8 évig dolgoztam együtt ezekkel a képviselőkkel. Az irántuk érzett tisztelet, a közös munka, és tulajdonképpen az az együtt, közösen kialakított kommunikációs stílus volt az, ami miatt megkerestek engem, és ami miatt én tanácsot adtam nekik ebben a kérdésben.”

Göbl szerint a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal informatikusai törték fel a képviselők emailfiókját, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester viszont azt mondta, a levélhez legálisan jutottak hozzá.

A polgármester azt mondta, szerinte „ez az őszödi beszéde a vásárhelyi Fidesznek”. A levél őt nem lepte meg, mert a Fidesz az első perctől el akarja őt lehetetleníteni.

Az RTL Híradó teljes riportja:

444.hu