h i r d e t é s

Már meleg víz sincs a Szent János kórházban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Már meleg víz sincs a Szent János kórházban

2020. január 21. - 13:02

 

Ide vezetett, hogy a kormány 10 éve halogatja a kórházak felújítását

A kép illusztráció! - Forrás: hvg.hu

Aki esetleg egy forró zuhannyal akarja feledtetni a Szent János Kórház sztrókcentrumában betegeskedve, hogy alig van orvos, ápoló és korszerű műszer, az csalódni fog, az RTL Klub híradója szerint ugyanis esténként és hétvégente is alig van meleg víz az osztályon.

Állítólag volt olyan agyvérzéses beteg, akit rokonai inkább hazavittek fürdetni a hétvégén. Ma jártunk az intézményben, azt tapasztaltuk, a csapból langyos víz folyik. A kórház egyik dolgozója azt mondta, többször előfordul, hogy nincs melegvíz főleg hétvégente. Ő úgy tudja a probléma nyár óta tart.

- írja az RTL Híradó

A pályafűtött stadionok és az uniós pénzből épült lószoláriumok országában tehát már annyit sem ér az emberélet, hogy a kórházban legalább meleg víz legyen. A kormány eközben valódi felújítási tervek helyett továbbra is csak a kórtermek kifestéséről beszél.

A Demokratikus Koalíció szerint egy felelős, európai kormány kihirdetné az országos egészségügyi válsághelyzetet, majd átfogó vizsgálatot rendelne el az összes magyar kórház állapotáról és felszereltségéről, valamint haladéktalanul hozzákezdene az új, korszerű és működőképes egészségügyi intézményszerkezet kialakításához. Ez azért nem történik meg, mert az Orbán-kormánynak nem fontos a magyar emberek élete, ezért továbbra sincs tervben egy valódi kórházfelújítási program. - írja a DK közleményében


 

h i r d e t é s