h i r d e t é s

Marcon útja máris Berlinbe vezet

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Marcon útja máris Berlinbe vezet

2017. május 14. - 08:15

 

Berlinbe utazik bemutatkozó látogatásra  Emmanuel Macron francia elnök hétfőn, beiktatása után egy nappal - írja a Tőzsdefórum.

Forrás: wikipedia

A berlini kancellári hivatal tájékoztatása szerint Angela Merkel várhatóan késő délután tárgyal majd az új francia államfővel, akit katonai tiszteletadással fogadnak. A megbeszélés után közösen sajtótájékoztatót tartanak.

Emmanuel Macronnak a berlini lesz az első hivatalos útja elnökként. Legutóbb államfőjelöltként járt a német fővárosban, Angela Merkel meghívására, március közepén. A kancellár több más francia elnökjelölttel is folytatott informális megbeszélést.

A gazdasági kérdések a legfontosabbak

Az új francia elnök mindenekelőtt gazdasági kérdésekről tárgyal majd a német kormányfővel. Merkel a független, centrista jelölt megválasztása után rögtön jelezte, hogy Németország támogatja a francia gazdasági reformokat.

Ezt egy csütörtök esti rendezvényen is megerősítette, aláhúzva, hogy nyitott a közös beruházási, gazdaságfejlesztési programok gondolatára, azért is, mert Németország lemaradásban van a digitális gazdaság területén.

Angela Merkel az államfőnek megválasztott volt francia szocialista gazdasági miniszter által régóta szorgalmazott euróövezeti közös költségvetés ügyéről elmondta, hogy már 2013 óta foglalkoztatja az elképzelés. Felfogása szerint az eurót használó 19 európai uniós tagország közös költségvetése a szerkezeti reformok iránt elkötelezett tagok támogatására szolgálhat.

Komoly feladatok jönnek

A kancellár a Rheinische Post című lap düsseldorfi fórumon arról is beszélt, hogy nagy feladatok állnak az új francia elnök előtt, és szeretne együttműködni vele a munkaerőpiaci helyzetet már rövid távon javító reformok előmozdításában.

Az Angela Merkel vezette jobbközép CDU/CSU pártszövetség koalíciós társa, a szociáldemokrata párt (SPD) is a francia gazdasági, munkaerőpiaci reformok támogatását javasolja. Sigmar Gabriel külügyminiszter, alkancellár, az SPD egyik vezetője már Macron megválasztása napján, május 7-én sürgette, hogy Németország és Európa támogassa az új francia elnök törekvéseit, különben az a veszély fenyeget, hogy a következő választáson Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke győz.

Gabriel a CDU/CSU által képviselt szigorú - a költségvetési hiány és az államadósság csökkentését a középpontba helyező - irányvonalra utalva aláhúzta, hogy szakítani kell a "pénzügyi ortodoxiával", költségvetési mozgásteret kell biztosítani a tervezett reformok végrehajtásához, közös  német-francia beruházásokat kell indítani és támogatni kell Emmanuel Macron kezdeményezését a közös euróövezeti költségvetés megteremtéséről.

tozsdeforum.hu


 

h i r d e t é s