Máris lemondásra szólítják fel Kerényit
Az MSZP-s Király József reagált villámgyorsan az újabb Bács megyei fideszes botrányra.
KÖZLEMÉNY
Dr. Horváth Zsolt után újabb fideszes tisztségviselőről derült ki, hogy családjának offshore érintettsége van.
Mint arról az Index.hu és a 444.hu is beszámolt, Belize-ben,a Seychelle-szigeteken és Cipruson bejegyzett cégek a tulajdonostársak Kerényi János fideszes képviselő feleségének és fiának több cégében is.
Múlt héten kedden, pont ezekre a jelenségekre hívtuk fel a figyelmet Kecskeméten, és akkor arra kértük a megyében, valamint az egész országban képviselői mandátummal rendelkezőket, hogy nyilatkozzanak, vannak-e offshore érintettségeik.
A kormánypártiak részéről azóta is nagy a csend, nem csoda, már a napnál is világosabb, hogy miért.
Arra szólítom fel Kerényi Jánost, hogy mondjon le minden mandátumáról, közéletben betöltött szerepéről, mert mint korábban is nyilatkoztam: „Abban az országban, ahol milliók élnek szegénységben és sokan minimálbéren tengetik életüket, ott egyetlen képviselő sem engedheti meg magának, hogy így gyarapítsa vagyonát.”
2016.04.15., Kecskemét
Király József
MSZP Bács-Kiskun megyei elnöke