Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyet választja

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyet választja

2022. április 05. - 08:54

A Vásárhelyi Televízió kiváncsi volt, hogy a korábbi miniszterelnök-jelölt mit tervez a jövőben. 

Mire számíthatnak a lakosok? Marad továbbra is a polgármesterük, vagy beül a Parlamentbe? – kérdezték. 

Terveink szerint igen, maradok, ebben a helyzetben Hódmezővásárhely mellett kell állni. Lényegesen kevesebb szavazatot kapott Lázár János is, és én is, mint korábban. Lázár János is kapott már 13.000 szavazatot, én is kaptam már 13500-at. Most mind a ketten 12000 alatt voltunk, fej-fej mellett, a pillanatnyi adatok 150 szavazattal állnak Lázár János mellett

– mondta Márki-Zay Péter. 

A szavazatok közül nagyjából 500 külföldi hiányzik még, ezért a MZP úgy véli, hogy a végén meg fogja előzni Lázár Jánost – írja a hodpress.hu. 

Kiemelte, hogy szerinte Hódmezővásárhelyt meg kell erősíteni, meg kell nyugtatni, hogy senkinek a gyermekét nem akarjuk elküldeni katonának, senkinek a gyerekét nem szeretnénk átminősíteni kisfiúvá ,vagy kislánnyá, és azt sem akarjuk, hogy Lázár János újra megadóztassa őket. (liner.hu)