h i r d e t é s

Másfél millió ember hal meg közlekedési balesetben

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Másfél millió ember hal meg közlekedési balesetben

2017. május 29. - 10:41

Rohamosan fejlődő világunk hozadéka, hogy minden nappal egyre több autó van jelen az utakon, és a becslések szerint 2020-ra meg is duplázódik a forgalomban lévő járművek száma. 

Sajnos mindez általánosan azzal jár, hogy a közúti balesetek is megszaporodnak. A statisztikák szerint ma a világon minden hatodik másodpercben meghal egy ember közúti balesetben. Magyarországra nézve ez azt jelenti, hogy 12 óránként veszíti így életét valaki.Hazánk közlekedéspolitikai programjának célja, hogy legalább 50 százalékkal csökkenjen a személyi sérüléses balesetek és a közúti balesetben meghalt emberek száma.

Mit mutatnak a számok?

2020-ra a közlekedési balesetek világszerte 1,9 millió életet követelnek majd évente. 2011-ben ez a szám 1,3 milliót jelentett. Látható tehát - milliós nagyságrendekről beszélve -, hogy az emelkedés jelentős. A halálos kimenetelű balesetek többségében a még elmaradott, ill. jelenleg is fejlődő országokban következik be. Az áldozatok fele nem gépkocsivezető vagy utas, hanem egyéb közlekedő, mint gyalogos, kerékpáros vagy motoros – mondta el Janklovics Ádám közlekedés-jogász. A meghalt emberek több, mint fele pedig a vétlen áldozat.

A magyar közlekedési biztonság világviszonylatban nagyon jónak mondható, európai szinten pedig középmezőnyben levőnek számít. Hazánkban az évek előrehaladtával, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, a közlekedési balesetek száma a növekvő forgalom ellenére csökkentő tendenciát mutat.

Egyéb adatok

A közúti közlekedési balesetek csaknem 70 %-a lakott területen belül történik. A halálos kimenetelűek száma a tavaszi időszak végéig általában csökken, majd a nyári időszak bekövetkeztével megugrik.

A biztonsági övet nem használók körében az életüket vesztők közül áldozat lesz a személygépkocsi-vezetők csaknem fele, az elöl ülő utasok közel 40 százaléka, a hátul ülőknek pedig jelentős hányada, 65 %-a válik áldozatul.A balesetek túlnyomó részben - több, mint 90 %-ban - a járművezetők hibájából történik, és körülbelül 65 %-ukat személygépkocsik okozzák. Kerékpárosok és tehergépkocsik általánosan 10-10 %-ban vétkesek, míg a motorkerékpárosok körülbelül 5 %-ban.

A balesetek legnagyobb része - 30% körüli arányban -gyorshajtásmiatt következik be, ám az elmúlt években enyhe csökkenést mutat ez a szám.Ez után következnek az elsőbbségi jog megsértéséből adódó balesetek, körülbelül 25 %-ban, majd a kanyarodási szabályok megsértése jön a sorban 15 %-kal. Növekvőben van viszont az utasok miatti, illetve a műszaki hibák által bekövetkezett balesetek száma. A vasúti és közúti járművek ütközéséből kifolyó balesetek mennyisége is nőtt pár százalékkal. Az alkoholbefolyásoltság miatt bekövetkezők pedig 15 % körüli értéket mutatnak.

A súlyos sérüléssel végződő közlekedési balesetek száma néhány százaléknyi csökkenést láttat, míg a könnyebb sérülésekkel járó baleseteké enyhén emelkedett. Legnagyobb arányban Közép-Magyarország területén következtek be a közúti balesetek.

A kimutatásokat nézve az elmúlt évek tekintetében, összességében csökkentek a közlekedési balesetek, viszont a tavalyi és azt megelőző évet összevetve mégis enyhe emelkedés figyelhető meg (forrás: http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_feb002.html).