h i r d e t é s

Matolcsyék kétszer vették meg ugyanazt az épületet

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Matolcsyék kétszer vették meg ugyanazt az épületet

2019. december 12. - 07:01

 

Megvette, ingyen továbbajándékozta, pénzt adott a rekonstrukcióra, majd piaci áron újra visszavásárolta a Budai Várnegyed központjában található műemlék épületet a Magyar Nemzeti Bank (MNB). - írja a veszpresszo.hu.

Az MNB az idén novemberben jelentette be, hogy nettó 8,7 milliárd forintért megvette az Úri utca 21. alatt található régi városháza épületét. Az MNB-s képzési központnak, a Bölcs Várnak is helyet adó ingatlan az elmúlt években a jegybank által létrehozott Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány (PADA) tulajdonában volt.

A jegybank az épületet valójában 2014-ben egyszer már megvette. Matolcsyék akkor 1,9 milliárd forintot fizettek a Magyar Tudományos Akadémiának a műemlékért, ahol korábban az MTA Nyelvtudományi Intézete működött.

A tulajdoni lap szerint az MNB csupán három hónapig volt az ingatlan tulajdonosa, az ugyanis 2014 tavaszán átkerült a PADA-hoz. A 3758 négyzetméteres házat az alapítvány újíttatta fel és építtette át, a több éven át tartó munkálatok négymilliárd forintot emésztettek fel, amit a PADA akkoriban a szintén az MNB-től kapott indulótőkéjéből tudott kifizetni.

Ezután vásárolta vissza novemberen az MNB az épületet, amit ingyen odaadott még 2014-ben. Így, ha a felújítás költségeit le is vonjuk a vételárból, a PADA 4,7 milliárd forintot szerzett a jegybanktól. Az MNB úgy gondolja, nem csinált rossz üzletet, ugyanis az évek alatt felment a műemlék épület értéke.

A Bölcs Vár vételára a Royal Institution of Chartered Surveyors (RICS) értékbecslési szabvány alapján került meghatározásra, amely az épület egyedi paramétereit, a felújítás költségét, illetve az elmúlt évek jelentős ingatlanpiaci árnövekedését is alapul vette

– válaszolta a jegybank arra a kérdésre, hogy milyen módszerrel határozták meg a 8,7 milliárd forintos vételárat.

veszpresszo.hu


 

h i r d e t é s