h i r d e t é s

Még 3 hétig folyik a verseny az újHÁZikókért

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Még 3 hétig folyik a verseny az újHÁZikókért

2018. július 06. - 12:49

Lezárult a jelentkezési időszak az óvodák álommosdójára. 

Az újHÁZ Centrum Pöttöm Fürdő programjára országszerte 101 óvoda pályázott, hogy elnyerhesse az egymillió forint összértékű mosdófelújítást. A versenynek azonban még nincs vége, hiszen az a tíz óvoda, amelyeknek a rajzára a legtöbb szavazat érkezik, kültéri játszóházikót kap. Szekeres Nóra, a Pöttöm Fürdő Program nagykövete és a zsűri többi tagja július 24-ig várják a szavazatokat.

Június végéig nyújthatták be pályázatukat a Pöttöm Fürdő Programra a hazai óvodák, azonban a verseny a kültéri újHÁZikókért még július 24-ig tart. Érdemes a kedvenc rajzokat egy-egy szavazattal támogatni, mivel az a tíz óvoda, amelyeknek a rajzára a legtöbb szavazat érkezik, egy kültéri játszóházikót nyer. A beküldött pályaművekre a Pöttöm Fürdő Program oldalán lehet szavazni, ami itt érhető el: https://pottomfurdo.ujhazcentrum.hu/szavazas.

Magyarország meghatározó építőanyag-kereskedelmi hálózata, az újHÁZ Centrum abból a célból indította útjára Pöttöm Fürdő Programját májusban, hogy az óvodások számára kellemesebb légkört teremtsen második otthonukban, az óvodában, ahol napjuk jelentős részét töltik. A pályázati folyamatban ezért kiemelt szerepet kaptak a gyerekek igényei és elképzelései. Az óvodák a gyerekek által közösen megalkotott álommosdó rajzzal pályázhattak az egymillió forint összértékű felújításra. 

A programra összesen 101 db pályázat érkezett, amely az összetett pályázati feltételek miatt kiemelkedő eredménynek számít. A zsűri tagjai már megkezdték az elbírálási folyamatot. Dr. Rázsóné Szórády Csilla, az újHÁZ Centrum cégvezetője, Szekeres Nóra, a Babavilág műsorvezetője és Horváth Roland Barcsay-díjas festőművész közösen fogja meghozni a döntést. Fontos, hogy a kiválasztásban az óvodai összlétszám, a mosdó jelenlegi állapota és a felújítást motiváló tényezők is lényeges szerepet játszanak. 

Hogy ki nyeri meg az ovis rajzok inspirálta álommosdót, illetve melyik tíz óvoda lesz a kültéri újHÁZikók tulajdonosa, július 25-én kerül kihirdetésre a Pöttöm Fürdő Program Facebook-oldalán (www.facebook.com/pottomfurdoprogram).