h i r d e t é s

„Még senki sem járatott le így, ezért meg fogsz dögleni”

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

„Még senki sem járatott le így, ezért meg fogsz dögleni”

2019. december 04. - 13:34

A brutálisan összevert nő minden eddiginél részletesebben beszélt a bántalmazásról. - írja az nlcafe.hu.

Forrás: blikk.hu

A néhány hete brutálisan összevert Orosz Bernadett volt az ATV Jakupcsek Plusz című műsorának vendége. Mint ismeretes, a miskolci nőt volt párja verte össze egy bujáki szállodában. Bernadett a Facebookon számolt be a bántalmazásról, ahol fotókat is közzétett felismerhetetlenségig megvert arcáról, mégpedig azért, hog segítséget kérjen, ugyanis a rendőrség szabadon engedte bántalmazóját.

A nő a műsorban elmondta, exe nem először bántalmazta. A volt katona júniusban egy születésnapi ünnepségen erősen ittas állapotban, egy vita során betonfalba verte a fejét, majd leütötte. Bernadett ugyan nem tett feljelentést, de szakítani akart. A férfi azonban ebben nem nyugodott bele, és tovább zaklatta, illetve közölte, hogy felségül akarja venni, és gyereket is szeretne tőle. 

Egy hajnalban aztán Bernadett arra ébredt, hogy exe a még nála lévő kulccsal bement a lakásába. Nem sokkal azután, hogy visszaadta a kulcsot és távozott, a férfi visszatért. Bernadett ajtót nyitott neki, a férfi pedig ismét bántalmazta.

Mindezek után történt az elhíresült támadás. A panzióban a férfi korábbi katonatársaival vacsoráztak, Bernadett azonban hamar távozni akart. Felment a szobájába és lefeküdt, húsz perccel később azonban a férfi követte. Meggyanúsította a nőt, hogy van valakije, majd ütlegelni kezdte. 

Még senki sem járatott le így, ezért meg fogsz dögleni

 – mondta neki a férfi, aki lefogta, és a kiabálását is megfékezte. Bernadett ekkor még igyekezett meggyőzni, hogy hagyja abba a bántalmazást, ebben az esetben senki sem fogja megtudni, mi történt. A férfire azonban ez nem hatott, tovább ütlegelte, fojtogatta.

Bernadettnek végül sikerült kijutnia a folyosóra, sikolyát azonban akkor még senki sem hallotta meg. Exe visszarángatta a szobába és tovább verte. Végül azonban az egyik volt katonatárs felesége, majd a katonatársak is bementek a szobába, ez vetett véget a borzalmas bántalmazásnak. A férfi azonban még ekkor is azt állította, hogy Bernadett csupán beverte a fejét egy asztalba. A mentőket végül az áldozat hívta ki.

Bernadett volt párja ellen távoltartást rendeltek el. A nő ötmillió forintos kártérítést követel bántalmazójától.

nlcafe.hu