h i r d e t é s

Megbukott a kormány mentőcsomagja

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Megbukott a kormány mentőcsomagja

2020. április 18. - 18:36

Már nemcsak a magyar kis- és közepes vállalkozások vannak bajban és szüntetik meg sorra a munkahelyeket, hanem a nemzetközi nagyvállalatok magyarországi leányvállalatai is leépítésekbe kezdtek – írja a Portfólió

Szijjártó Péter és Magyar Levente - Forrás: magyarhang.org

A multinacionális cégek egy ideig még igyekeztek elkerülni, hogy munkahelyeket kelljen megszüntetniük, mert bíztak a kormány gazdasági mentőcsomagjában. Annál is inkább, mert Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter levélben biztosította őket, hogy a kormány által összeállítandó csomag gyógyírt jelent majd nehézségeikre.

A portál által megkeresett nagyvállalatok vezetői azonban arról számoltak be, hogy csalódottak, mert a mentőcsomag nem nyújt segítséget a munkaerő megtartásához. Miután pedig a vállalati központokból folyamatos a nyomás, hogy csökkentsék költségeiket, leépítéseket készítenek elő, illetve leépítésekbe fognak a napokban.

A portál megkeresésére a minisztérium azt válaszolta, „kormány minden segítséget megad ahhoz, hogy a válság körülményeihez képest a vállalatok a lehető legtöbb munkahelyet meg tudják védeni”. Vagyis nem cáfolták a hírt.

Ezek a fejlemények arra utalnak, hogy nagyon komoly gondok vannak a magyar gazdaságban, hiszen ezek a vállalkozások azzal együtt is elbocsátásokról döntöttek, hogy végkielégítéseket kell fizetniük, illetve hogy akár jelentős plusz költséget jelenthet majd a gazdaság újraindítását követően a munkaerő toborzása.

A válaszokból az is kiderült, hogy a vállalatok egy része egyáltalán nem tudja igénybe venni a speciális magyar Kurzarbeit-programot, másik részük szerint túlságosan bonyolult és bürokratikus a rendszer, illetve vannak, akik szerint túlságosan kevés a segítség. Az egyik vállalatvezető úgy fogalmazott: mire minden adminisztrációval elkészülnének és megítélnék a támogatást – ha egyáltalán megítélnék –, addigra vége lenne a válságnak, ráadásul a 75 ezer forintos plafon nagyon alacsony; illetve enyhíteni kellene a munkáltató azon terhén, hogy teljes bért fizessen a dolgozónak, mert erre sokan képtelenek.

Mindez arra utal – amit a vállalatvezetőktől érkező információk is megerősítettek –, hogy a magyar vállalkozások már az utolsó utáni pillanatban vannak, hiszen már nemcsak a hazai kis- és közepes méretű vállalkozások számára jelent gondot a bérfizetés, hanem a nagy tőkeerővel rendelkező nagyvállalatoknak is. Így napokon belül tömegek veszíthetik el munkahelyüket.

A szakmai szervezetek egységes álláspontja, hogy a bértámogatást egységesen, szektortól függetlenül minden bajban lévő vállalkozásra ki kell terjeszteni, illetve emelni kell a 75 ezer forintos felső határt.

A Portfólió értesülései szerint – miután a problémával, illetve a gazdasági szereplők felől érkező nyomással szembesültek –, a kormány hétfőn ismét áttekinti a válságkezelő mentőcsomagot.

magyarhang.org