h i r d e t é s

Megelőző csapást fontolgat Washington Moszkva ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megelőző csapást fontolgat Washington Moszkva ellen

2015. június 05. - 14:03
0 komment

Az amerikai kormány egy sor agresszív válaszintézkedést mérlegel amiatt, hogy Oroszország állítólag megsértette a hidegháború idején megkötött egyik nukleáris megállapodásukat.

 Egyebek között azt mérlegeli, hogy rakétákat telepítsen az európai szárazföldre, amelyek megelőző csapást mérhetnének orosz fegyverekre - írja az origo.hu.

A hírt az AP amerikai hírügynökség Pentagon-tisztségviselők korábbi kongresszusi meghallgatására hivatkozva jelentette, bár azt is elismerte, hogy Washington ezzel kapcsolatban nem tett hivatalos bejelentést, csak utalások hangzottak el.

A védelmi minisztérium elutasította, hogy a témában vezető védelmi illetékes megszólaljon. Joe Sowers alezredes, a tárca szóvivője mindössze annyit mondott a hírügynökségnek, hogy „minden lehetőséget mérlegelnek” annak biztosítására, hogy Oroszország „ne tegyen szert jelentős fölényre” a szerződés megsértése révén.

Moszkva visszavádol

Washington a közepes hatótávolságú nukleáris rakéták Európából való kivonásáról szóló, 1987-ben megkötött szerződés megsértésével vádolja Moszkvát. Az orosz haderő ugyanis állítólag földről indítható, a szerződés által tiltott hatótávolságú „szárnyas rakéták” (manőverező robotrepülőgépek) repüléstesztjét végzi. Oroszország cáfolja a paktum megszegését, és azt állítja, hogy a rakétavédelem kiépítésével ilyet éppen az Egyesült Államok követ el.


Fotó: dailysignal.com - a kép illusztráció

Három lehetséges válasz

Az AP szerint az amerikai kormány háromféleképpen válaszolhat a rakétaegyezmény megsértésére: védelmet épít ki a szerződésszegő rakétákkal szemben, „ellenerőt” állít fel egy megelőző támadáshoz, vagy „ellensúlyozza” a csapásmérő kapacitásokat, ami magában foglalja a nukleáris erő lehetséges alkalmazását is. Washington a nyilvánosság előtt egyelőre csak nógatja Moszkvát, a kormányzat azt hangoztatja, hogy rá akarják venni Oroszországot a szerződés betartására. Az amerikai külügyminisztérium fő fegyverzetellenőrzési illetékese, Rose Gottemoeller viszont nemrég „nagyon aggasztónak nevezte” az állítólagos orosz szerződésszegést.

 

origo.hu (Címlap: Az amerikai kormányzat nyilvánosan egyelőre nem fenyegeti Moszkvát Forrás: AFP/Brendan Smialowski)

Posted by SEJT on 2015. június 5.