h i r d e t é s

Megfélemlítő ukázt küldött a szülősztrájkra az Emmi

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Megfélemlítő ukázt küldött a szülősztrájkra az Emmi

2016. február 28. - 10:02
0 komment

Ha renitens szülők nevükön nem nevezhető okokból nem fogják iskolába engedni a gyereküket, az iskolának akkor is szabályszerűen kell eljárnia.

Fotó: Gépnarancs

Az Emmi helyettes államtitkára levelet küldött az iskolák igazgatóinak, hogy szabályszerűen kell eljárniuk a hétfői szülősztrájkon – számol be a hvg.hu.

Megfélemlíti a kormány a pedagógusokat a hétfőre tervezett szülősztrájk előtt – olvasható ki egy levélből, amit a Kettős Mérce hozott nyilvánosságra. A levelet Sipos Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős helyettes államtitkára írta a KLIK tankerületi igazgatóinak.

A levél tárgya a február 29-i tanítási nap kapcsán kialakult helyzet kezelése, magyarán az, miként kezeljék a szülősztrájkot, amiről a médiából értesült a kormány. A szülősztrájkot a kormány oktatáspolitikája elleni tiltakozásként hirdették meg, és eddig több mint 27 ezren csatlakoztak hozzá.

A helyettes államtitkár levele szerint előfordulhat, hogy lesznek olyan szülők, akik hétfőn nem engedik iskolába a gyerekeket. Azt írja, hogy február 29. tanítási nap, a tanítás nélküli munkanapokat az iskolák éves munkatervében kell meghatározni, és attól nem lehet eltérni.

A levél célja nem teljesen világos, a Kettős Mérce szerint Sipos Imre levele nem más, mint egyértelmű figyelmeztetés: ha bizonyos renitens szülők bizonyos, nevükön nem nevezhető okokból nem fogják iskolába engedni a gyereküket, az iskolának akkor is szabályszerűen kell eljárnia.

Fidesz-KDNP: ne használják fel a gyerekeket politikai célokra!

A Fidesz-KDNP szombaton arra szólított fel, hogy senki ne használja fel a gyermekeket pártpolitikai célokra.

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, vannak olyan pártok és civil szervezetek, amelyeknek politikai érdeke fűződik ahhoz, hogy a kormány és a pedagógusok közötti feszültséget ne tompítsák, hanem felerősítsék.

“Egy ideje arról is lehullott a lepel, hogy a pedagógus-akció vezéralakja Pukli István, aki önmagát egy zuglói iskola igazgatójaként mutatta be, de azt eltitkolta a közvélemény előtt, hogy valójában Gyurcsány Ferenc egykori szocialista miniszterelnök cégében is dolgozott és aktív szocialista politikus, hiszen még az MSZP-nek az országgyűlési képviselő-jelöltje is volt” – mondta Hollik István.

Hozzátette, hogy a Teleki Blanka Gimnázium igazgatójáról Tóbiás József, az MSZP elnöke is úgy nyilatkozott: visszavárják a szocialista pártba.

Emlékeztetett arra is, hogy pénteken a TV2 Tények című műsorában Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő azt mondta, Pukli István korábban barátja, harcostársa volt. Zuschlag János a műsorban kijelentette: a szervezetben mindenki tisztában volt azzal, hogy milyen pénzekből finanszírozzák az ifjúsági mozgalmat, hiszen hivatalosan nem kaptak támogatást, nem volt pénzük, minden pénzt “a civil szervezetek különböző módon elcsalt pénzeiből” kellett, hogy kifizessenek.

A KDNP-s politikus szerint Pukli István most a pedagógusok “felhergelésének” vezéralakja, aki részt vett több tüntetés szervezésében.

“Elég volt abból, hogy korrupt baloldali politikusok akarják felhasználni a gyerekeket és a pedagógusokat saját önző pártpolitikai céljukhoz” – hangsúlyozta Hollik István, hozzátéve, hogy pártszövetsége továbbra is a higgadt tárgyalás híve.

 

gepnarancs.hu