h i r d e t é s

Meghalt Baleczky Annamária

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghalt Baleczky Annamária

2018. október 15. - 14:34

Egy budai idősotthonban halt meg a legendás tévés bemondónő és műsorkészítő - közölte a Lokállal Baleczky Annamária egyik volt kollégája. 

Forrás: origo.hu

Baleczky Annamária egy idősek otthonában, egy neki kialakított szobában töltötte utolsó hónapjait.

"Pénteken telefonáltak az intézetből, hogy tudom-e a megmaradt rokonai elérhetőségét. Nagyon váratlanul ért a halálhíre.

A legendás tévés januárban ünnepelte 70. születésnapját. 1971-ben került a Magyar Rádióba a politikai adások főszerkesztőségére, 1973-tól kezdte bemondói karrierjét, és egy évre rá már a Magyar Televízióban találta magát, ahol csaknem 26 éven át dolgozott - idézte fel munkásságát az újság.

"A humor is közel állt hozzá, sokszor kifejezetten huncutul viselkedett. De mindeközben rendkívül elegáns volt, mindig azt gondoltam róla, hogy nagyon tud élni. A jelek szerint ez mégsem volt így igaz" – búcsúzott szomorúan kolléganőjétől Bay Éva. (origo.hu)