h i r d e t é s

Meghalt egy ember a viharban

Olvasási idő
9perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghalt egy ember a viharban

2015. július 09. - 09:21
0 komment

Egy pincében rekedt ember szenvedett halálos áramütést. 

Rengeteg dolguk van a katasztrófavédőknek. A vasúti közlekedés és a budapesti tömegközlekedés is akadozhat. Milyen lesz az idő mostantól? Ezt is elmondjuk. Összefoglaló.

Ahogy arról szerdán beszámolt a hir24.hu: a kánikula után egy hidegfronttal érkező hatalmas vihar csapott le Magyarországra nyugat felől.

Több mint 3500 esetben intézkedtek a katasztrófavédők a vihar miatt, ebből több mint 2000 esetben Budapesten - mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője csütörtök reggel az MTI-nek.

Egy halálos áldozata is van a viharnak, a főváros XIX. kerületében egy lakás pincéjében a felgyülemlett csapadékvíz miatt egy ember halálos áramütést szenvedett - közölte.

A katasztrófavédők 29 sérültről kaptak bejelentést, több esetben gyalogosra, autóra dőltek a fák. A legtöbb esetben fakidőlésekhez hívták a tűzoltókat, de számos esetben vízzel teli pincékhez, aluljárókhoz, sérült kéményekhez, tetőszerkezetekhez vonultak ki - sorolta.

Fejér megyében 9400-ról 431-re csökkent az áramkimaradások száma - közölte. Itt a katasztrófavédelem folyamatosan dolgozik a szolgáltatóval a károk helyreállításán - tette hozzá.

Mukics Dániel korábban elmondta, főleg letört ágak, kidőlt fák és oszlopok, leszakadt villanyvezetékek miatt kellett kivonulniuk országszerte. A víz pincéket öntött el, a fák házakra, kerítésekre dőltek. Több épületbe villám csapott és a kigyulladt tetőket kellett oltaniuk a tűzoltóknak.

A legtöbb bejelentést Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér, Vas, Pest és Heves megyéből, valamint a fővárosból kapták. Pest megyéből mintegy 500 riasztás érkezett; Gödön kigyulladt egy trafóház, ezért a környéken megszűnt az áramszolgáltatás.


Fotó: Mihádák Zoltán/MTI

Az életveszélyes eseményekhez mennek először

Mukics Dániel hangsúlyozta: a katasztrófavédelem folyamatosan fogadja a jelzéseket, és számolja fel a károkat. Először a legsúlyosabb, életveszélyes eseményekhez vonulnak ki, és csak utána a kisebbekhez, amelyeknek a helyreállítása ezért elhúzódhat.

Bács-Kiskunban az átvonuló vihar elsősorban Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, Kiskőrösön és a települések körzetében okozott károkat. A katasztrófavédelem Bács-Kiskun megyei műveletirányításához szerda délután hat órától késő estig negyvennégy műszaki mentéssel kapcsolatos bejelentés érkezett. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csütörtök reggelig összesen 71 helyszínen avatkoztak be a viharral összefüggő események miatt a hivatásos tűzoltók, ebből 46 alkalommal veszélyesen megdőlt, vagy forgalmi akadályt jelentő fákat, leszakadt ágakat távolítottak el az egységek. Baranyában  - a szerda esti adatok szerint - tűzoltókat főként a viharos szél okozta károk felszámolásához riasztották féltucat helyre, míg Fejérben azóta is folyamatos a vihar okozta károk felszámolása: éjfélig több mint 250 bejelentést kaptak, amelyek többsége Székesfehérvárt és a Velenceit-tó déli partját érintik. Hevesben is bőven akad munka, összesen 79 műszaki mentéshez riasztották a katasztrófavédelem embereit. Csütörtökön ott szintén tovább folytatják a beavatkozásokat, jelenleg öt helyszínen végeznek kárfelszámolási munkákat. A jelzések többsége fakidőlésekről szólt, úttestről, épületről, vezetékekről kellett motoros láncfűrésszel eltávolítani a tűzoltóknak a fákat.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében elsősorban az erős szél okozott több helyen problémát szerdán este, amikor megérkezett a vihar, de csak kisebb károkról érkeztek bejelentések. A jászberényi állatkertben a medvéknél és a hiénáknál is nagyobb faágak zuhantak a kifutóra, de egy állatnak sem esett baja. Szabolcs-Szatmár-Beregben sem okozott komoly fennakadásokat az időjárás, ahogyTolnában sem, utóbbi megyében összesen nyolc bejelentés érkezett a vihar kapcsán Somogybantüzet okozó villámcsapás, kidőlt fák, leszakadt villanyvezeték adott munkát a tűzoltóknak. Veszprémben folyamatosan csörögtek a telefonok, míg Eplényben és Várpalotán a hirtelen lezúduló csapadék okozott problémát, Balatonalmádiban és Halimbán is családi ház tetőszerkezete kapott lángra, és többfelé pincéket árasztott el a víz. Vasban főként Kőszeg és Szombathely térségéből, illetve Sárvár környékéről érkeztek riasztások a megyei katasztrófavédelem műveletirányítási ügyeletére, Zala megyében mindössze hét helyszínre vonultak a tűzoltók.


Fotó: Mihádák Zoltán/MTI

Budapestet alaposan megtépázta a vihar, káosz a közlekedésben

Mintegy kétezer riasztás érkezett a tűzoltókhoz csütörtök reggel 6 óráig a fővárosra lecsapó vihar nyomán - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-t csütörtökön reggel. Kolozsi Péter közölte: épületekre és utakra dőlt fák miatt érkeztek bejelentések, továbbá elöntött pincékhez, alagsori helyiségekhez riasztották az egységeket.

A vihar alatt kilenc troli- és tizenegy villamosjárat nem közlekedett, két busz-, illetve több hévjárat is kiesett a forgalomból. Több helyszínen akadozott, illetve akadozik még az áramszolgáltatás. Elmondta: a Budapesti Elektromos Művektől kapott tájékoztatás szerint szakembereik folyamatosan dolgoznak a szolgáltatás helyreállításán. A vihar leginkább az V., VI., VII., VIII., IX., X., XII., XX., XXI. és a XXII. kerületben okozott károkat.

A XX. kerületben, a Nagysándor József utcában egy épület lakhatatlanná vált, míg a X. kerületben kerítést döntött ki a szél. A IX. kerületben egy kidőlt fa rongált meg gázvezetéket, így a viharban a fővárosi tűzoltóknak gázömlést is meg kellett szüntetni - tájékoztatott a helyettes szóvivő.

A szerdai vihar okozta károk továbbra is számos közösségi közlekedési járat közlekedését befolyásolják - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtök reggel.

A legtöbb gondot az utakra, a villamos- és trolivezetékekre dőlt fák miatti felsővezeték-szakadások okozzák. A BKK kéri az utasokat, hogy elindulás előtt tájékozódjanak az aktuális változásokról a társaság Facebook-oldalán, valamint a BKK Info webes és mobilalkalmazáson.

Mint írták: a 3-as metró, a H6-os, a H7-es, a H8-as és a H9-es HÉV ismét a teljes vonalon jár. A gyors és kényelmes utazás érdekében a felszíni járatok helyett a metróvonalak igénybevételét ajánlják.

A leszakadt felsővezetékek helyreállítása miatt viszont a 72-es, a 77-es, a 80A, a 81-es és a 82-es trolibusz helyett a teljes vonalon, a 74-es trolibusz helyett a Rózsák tere és a Csáktornya park között pótlóbusz közlekedik.

Ugyancsak pótlóbusz jár a 3-as villamos helyett a Gubacsi út/Határ út és Kőbánya alsó vasútállomás (Mázsa tér) között, a 41-es villamos helyett Budafok kocsiszín és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között, az 51-es villamos helyett a Gubacsi út/Határ út és a Nagysándor József utca között, valamint az 52-es villamos helyett a Határ út és Pesterzsébet, Pacsirtatelep között.

Törökbálinton a 88-as, a 140-es, a 140B és a 172-es autóbusz módosított útvonalon közlekedik, nem érinti az Ady Endre utca megállóhelyet, valamint a XXII. kerületben a Háros utcát, a Liszt Ferenc utca kereszteződése után villanyoszlopok kidőlése miatt az 58-as, a 141-es és a 158-as autóbusz módosított útvonalon közlekedik, a Liszt Ferenc utca megállóhelyet áthelyezték.

Szerda este egyébként nem közlekedett a 3-as metró a Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között, a 6-os (ráckevei) HÉV helyett a Közvágóhíd és Pesterzsébet-felső között pótlóbuszok járta, a 7-es (csepeli) vonalon pedig fakidőlés miatt szünetelt a vonatforgalom. Fennakadások okozott a vihar egyebek mellett az 1-es, a 2-es, a 3-as, a 18-as, a 41-es, a 47-es, a 49-es, valamint a legtöbb dél-pesti villamosvonalon, a trolijáratoknál és a Dózsa György utat érintő buszoknál.

A vasútnak is betett

Több helyen, köztük a budapesti elővárosi vonatforgalomban még csütörtökön is jelentős fennakadások várhatók az előző napi vihar következményeként - közölte a Mávinform reggel az MTI-vel.

Az országon szerdán átvonuló vihar számos helyen okozott fennakadást a vasúthálózaton. A MÁV és a katasztrófavédelem szakemberei a hibák egy részét már elhárították - írták a közleményben.

A Keleti pályaudvar több vágányát lezárták a forgalom elől, illetve több, a Keletibe vezető vasútvonalon még a kidőlt fák eltávolítása, a sérült felsővezeték-hálózat helyreállítása zajlik. Emellett a Keleti pályaudvar részleges lezárása a nemzetközi vonatok forgalmában is késéseket okoz.

A Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon 40-60 perces késések várhatók, a gödöllői helyi vonatok csütörtökön nem közlekednek. A hatvani személyvonatok csak Kőbánya-felsőig vagy Rákosig közlekednek. Budapest és Hatvan között a gyors- és sebesvonatok pótjegymentesen vehetők igénybe.

A Budapest-Újszász-Szolnok vonalon utazóknak 30-40 perces késésekkel kell számolniuk, a szolnoki, a nagykátai, illetve a sülysápi személy- és zónázó vonatok csak Kőbánya-felsőig vagy Rákosig közlekednek. A miskolci és újszászi vonalról érkező gyors-, sebes- és InterCity vonatok megállnak Rákos és Kőbánya-felső állomáson is. A Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vonalon a biztosítóberendezés meghibásodása miatt 15-20 perces késések várhatók.

A hegyeshalmi, a székesfehérvári, a pécsi, a szobi, a veresegyházi és a ceglédi vonalon 10-15 perces késések fordulnak elő, néhány vonat azonban a szerelvényfordulók miatt ennél nagyobb késéssel közlekedik. A szakemberek folyamatosan dolgoznak a helyreállításon, estére várhatóan megszűnnek a korlátozások - írta a Mávinform.

Rengeteg helyre riasztották a mentőket

A szerda délutáni vihar csúcsidőszakában 189 riasztást kaptak a mentők a fővárosból és környékéről, ezek közül 63 lehetett összefüggésben a viharral - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint jellemzően ledőlt fák, leesett faágak, kő, üvegtörmelékek, a szél által felkapott tárgyak okoztak sérülést.

Szerdán a hőségben közel 900 betegnek nyújtottak segítséget a mentők, míg egy átlagos napon a fővárosban mintegy 650 beteget kell ellátniuk.

A kora délutáni óráktól, a vihar közeledtével tovább nőtt a segélyhívások száma, ezért az OMSZ rendkívüli intézkedéseket tett: a mentőautókat a betegszállításból is sürgősségi ellátásra vezényelte, otthoni készenlétes dolgozóit berendelte és az esti váltást is órákkal későbbi időpontra engedélyezte - közölte a szóvivő.


Fotó: Lovas Éva, olvasói fotó

Mi jön ezután?

Csütörtökön a nap első felében még borongós idő lesz, délen és keleten zápor is kialakul. Erős lesz az északnyugati szél. Délután friss, kellemesen meleg idő lesz, 26-27 fok körüli csúcsértékkel - olvashatóa Köpönyeg.hu előrejelzésében.

Pénteken és szombaton több órás napsütés, kevés felhő valószínű. Pénteken még erős lesz a légmozgás, majd mérséklődik. Frissek lesznek a reggelek és délután is mérsékelt lesz a felmelegedés: 20-27 fok várható.

Vasárnap gomolyfelhők jelennek meg az égen, melyekből főleg északnyugaton, északon fordul elő egy-egy zápor, vagy zivatar. Megerősödik az északnyugati szél. 29 fok köré melegszik a levegő.

Veszélyjelzés nincs érvényben.

Olaszországban is ölt a vihar

Mintegy húszan megsérültek és legalább egy ember meghalt egy heves viharban Észak-Olaszországban, Velence térségében a helyi hatóságok és az olasz média közlései szerint - számolt be az MTI.

A szerda esti vihar különösen a Padova és Velence között fekvő Sambruson di Dolo és Mira településekre sújtott le nagy erővel. A tomboló szél fákat döntött ki és több ház tetejét letépte, emellett jégeső okozott károkat.

Az elmúlt napokban Olaszországban a 40 Celsius-fokot is elérte a nappali hőmérséklet, mielőtt az ország északi részét elérte a nagy mennyiségű csapadékkal is járó hideghullám.

 

hir24.hu / MTI (Címlap: A szerdai vihar a Mátrában - Fotó: Komka Péter)

Posted by SEJT on 2015. július 9.