h i r d e t é s

Meghalt Koltai Tamás színikritikus

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghalt Koltai Tamás színikritikus

2015. július 19. - 09:30
0 komment

Életének 73. évében váratlanul elhunyt szombaton Koltai Tamás színikritikus, színházesztéta, újságíró – tájékoztatta a család vasárnapra virradóra az MTI-t.

Koltai Tamás 1960-1965 között szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán - írja az index.hu.

Hosszú pályafutása során a Színház című folyóirat munkatársa, majd főszerkesztője volt, a Magyar Televízió színházi és filmszerkesztőségét vezette, tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az Élet és Irodalom, illetve a 168 óra című magazin kolumnistája, továbbá számos kötet szerzője is volt.

Pályafutása során könyvet írt mások mellett Major Tamásról és Peter Brook angol rendezőről. Összesen csaknem harminc kötetet jelent meg.

Életművét 1987-ben Jászai Mari-díjjal, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2011-ben Pulitzer-emlékdíjjal ismerték el.

Legutóbb akkor szerepelt a hírekben a neve, amikor néhány hete Radnai Márk rendező – akinek Koltai több munkáját is élesen kritizálta – megfenyegette őt azzal, hogy ha még egyszer meglátja „bármelyik előadásom közelében egyesével töröm el minden ujjad”.

 

index.hu (Címlap: Forrás: Facebook)

Posted by SEJT on 2015. július 19.