h i r d e t é s

Meghalt Máthé Erzsi

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghalt Máthé Erzsi

2023. május 09. - 08:15

A színművésznő kilencvenöt éves volt, alapító tagként működött közre a Katona József Színházban, és hosszú éveken át játszott a Nemzeti Színházban is.

Máthé Erzsi - Forrás: szinhaz.online

Máthé Erzsi évek óta visszavonultan élt, és betegsége miatt folyamatos ápolásra szorult. Barátai és családtagjai rendszeresen látogatták, mígnem május 8-án este csendben elaludt - közölte a sajtóval a család egyik barátja.

A színművésznő 1945-1948 között az Országos Színészegyesület színiiskolájának hallgatója volt, ahol Rátkai Márton, Ascher Oszkár, Lázár Mária, Várkonyi Zoltán és Gobbi Hilda voltak a mesterei. Eredeti nevee Mertz Erzsébet volt, de még 1949-ben a legendás rendező és igazgató, Major Tamás azt mondta neki, hogy ezzel a névvel nem lehet színésznő - ekkor változtatott Máthé Erzsire. A színiiskola elvégzése után, 1948-ban a Vígszínház szerződtette, majd a következő évadban Szendrő József – későbbi férje – Pécsre hívta. Közös fiuk egy éves korában agyhártyagyulladásban meghalt, a színművésznő ezt soha nem tudta feldolgozni.

1983-ben alapító tagként követte Zsámbéki Gábort és Székely Gábort a Katona József Színházba, ahol szintén sok nagyszerű alakítás fűződik a nevéhez. A közönség színpadon utoljára több mint egy évtizede, 2012-ben láthatta.

2000-ben alapító tagként kapta meg a Nemzet Színésze nevű kitüntetést, amelynek tagjairól a többiek szavaznak egyhangúlag. A díj életjáradékot is jelent a színész vagy színésznő haláláig. Máthé Erzsi halálával a megmaradt 11 színész és színésznő hamarosan új tagot kell, hogy válasszon. (Pénzcentrum)