h i r d e t é s

Meghalt Tahi Tóth László

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Meghalt Tahi Tóth László

2018. február 22. - 16:16

Elhunyt Tahi Tóth László, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész. 74 éves volt. - írja a 24.hu.

Forrás: 24.hu

A színész halálhírét a Vígszínház közölte a nyilvánossággal a Facebookon.

Tahi Tóth még tavaly január végén lett rosszul egy színházi előadás közben. Végigjátszotta a darabot, utána azonnal kórházba szállították, ahol később agyműtéte volt. A műtét utáni rehabilitációja fél évig tartott, és csaknem kilenc hónapos kihagyás után, októberben tért vissza a színpadra.

A már meggyógyult énem más, mint a régi, egészséges énem. Ez a Tahi Tóth László félősebb, reszketegebb és gyengébb.

Ezt folyamatosan érzem, ami valahol érthető, hiszen a színművészek rémálmát éltem át, amikor a színpadon állva, főszerepet játszva, a nagy monológ közepén veszítettem el az eszemet.

Isten ments, hogy ez még egyszer megtörténjen! Új életet kellett kezdenem, új tempót kellett vennem, új rész következett az életemben

— mondta még októberben.

Tahi Tóth László 1944. január 23-án született Budapesten, 1966-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, azóta a Vígszínház társulatának tagja volt. Színdarabok mellett az évtizedek során számos filmben és tévéjátékban szerepelt.

Többek között olyan alkotásokban játszott, mint az Aranysárkány, az Egri csillagok, az Imposztorok, az Emberrablás magyar módra, a Kakuk Marci, az Ártatlan gyilkosok, a Kérők, a Dada, a Barbárok, a Halál sekély vízben, a Fej vagy írás és az Ötvenéves találkozó.

Színpadi és filmszerepei mellett számtalanszor kölcsönözte a hangját magyar és és külföldi produkciók szereplőinek, így hallhattuk egyebek mellett a Kukori és Kotkodában, a Vízipók-csodapókban, a Krisztofóróban, az Esőemberben, az Idétlen időkigben, A gömbben és a Harry Potter-filmekben is.

24.hu