Egy dolog, hogy kisújszállási asszonyságnak nevezte Karikó Katalin professzort, és ezzel, mint helyesen mutattak rá többen (ámbár a kritikák sajnálatosan csak ezt a szegmensét szedték ízekre Orbán legújabb aljas sületlenségének), egyben ismét, sokadszor prezentálta a pálinkától tocsogó kocsmai pult, meg a szotyolahéjjal teliköpködött lelátó színvonalán álló rokonszenves véleményét a nőkről, a nők helyéről a világban, melyet, úgy tűnik, teljes mellszélességgel azért csak Novák Katalin oszt Orbánság kvalifikált hölgykoszorújából.

Egy másik dolog, hogy magyar vakcinának nevezte a Pfizer készítményét, pusztán azért, mert a harmincöt éve Amerikában élő professzor asszony, akit 1985-ben a Szegedi Egyetemen betöltött állásából mellesleg
elhajtottak, Magyarországon született.

Csakúgy külföldre szakadt az (állítólag) új Nobel-díj várományos, mint eddig mind a hét magyar Nobel-díjas, akik a honi feudális kretenizmus és sárdagasztás, illetve az abból következő még rosszabb, a zsidótörvények miatt távoztak innen. (Sok száz, ezer más, szintén kiváló tudóssal, mérnökkel, ügyvéddel, szakmunkással és traktorossal egyetemben, a legújabb időkben csak Orbán alatt vagy nyolcszázezren.)

De, mint Orbán hangsúlyozta, Karikó és a szemében imígyen képviselt magyarság a sikeren más nációkkal osztozik. Törökökkel és örményekkel. Szintén Amerikát hazájuknak választókkal.

Egyszóval hát: mégis csak volt, van, lett volna, lenne értelme migránsokat befogadni? Végre Orbán is rájött? Vagy rosszul értem?