Megint domborított az MTVA

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Megint domborított az MTVA

2015. május 27. - 13:58
0 komment

Mindjárt az elején bevallom, hogy fogalmam sincs, kinek van igaza a Gömöri ügyben.

Azt viszont tudom, hogy a köztévé megint alulmúlta az alulmúlhatatlant is.

A paralimpiai bizottság elnökéről van szó, aki 3 milliót kapott, a végtörlesztésére. A sportolók, és azok segítői most le akarják mondatni, az elnök viszont szervezett puccsról beszél. 

Mondom: nem tudom, hogy kinek van igaza. A közösségi pénzből végtörleszteni nem szép. Még az sem menti a dolgot, hogy amióta Gömöri az elnök, sokkal több pénz jut a parasportra mint korábban. Az meg, hogy gyorsan visszafizette, kimondottan kínos.

Kicsit olyan, mint Lázár kétmillája volt. Emlékeznek? A nagyhatalmú miniszter külföldre ment, igen fontos ügyeket intézni, egy ingen fontos valakivel, akiről azóta sem derült ki hivatalosan, hogy ki. Egy dolgot tudtunk biztosan: nő volt az illető. A politikus a botrány kipattanásakor gyorsan visszafizette a pénzt, a rossznyelvek szerint azért, hogy ne kelljen megmondania kivel, és miért utazott. Gömöri is törlesztette a végtörlesztését, vagyis a három milliót. Óhatatlanul a nem zörög a haraszt jut ilyenkor az ember eszébe...

Mondjuk ettől még nem írtam volna. De ahogyan a köztévé tálalta a dolgot: no attól már elkezdett viszketni a tenyerem. A Ma este című szuperprodukcióba meghívták a sportvezetőt, de mielőtt beszélt volna, adtak egy kisfilmet, amiben (legalábbis szerintük) összefoglalták az ügyet. 

Nos az összefoglalásban a következőket fejtették ki: Gyurcsány videót hamisított, Baján videót hamisítottak a szocik, Kislétán videót hamisított az ellenzék. E mellett Gömöri Zsolt elmondta, hogy ellene milyen rút összeesküvés folyik. (Nem mellesleg öt perc múlva ugyanazt mondta el a stúdióban, már élőben). Gulyás Gergely, és Rétvári Bence elmondja, hogy a hamisítók ártanak Magyarországnak, illetve, hogy az ellenzék eszköztárának fontos eleme hamisítás. 

Ami viszont nem volt benne az ügy összefoglalójában: például azok a sportolók, akik Gömöri lemondását követelik. Pedig a köztévé stábjának még utaznia sem kellett volna értük: ott voltak Gömöri sajtótájékoztatóján, az MTV riporterétől nagyjából két méterre. (Érdekes, hogy az összes többi stáb megtalálta őket. De hát az MTV riporterei néha több ezres tüntető csoportot sem vesznek észre, ugye Vígh András?) Nem volt benne Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok nyílt levele, amelyben a másik oldal álláspontját foglalja össze. Nem voltak benne azok az "összeesküvők", akik Gömöri vádolt a puccs megszervezésével. No és persze nem volt benne az anyagban egy ügytől független szakértő, aki elmondhatta volna, hogy miről szól a Gömöri ügy. 

Az egész így egy olyan volt, mint egy rútul elbaszott Népszabadság félóra az ötvenes évekből. Közpénzből. Akkor, amikor...

 

sztarklikk.hu (Címlap: Forrás: sztarklikk.hu)

Posted by SEJT on 2015. május 27.