h i r d e t é s

Megint egy befogadóállomáson járt Orbán felesége

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megint egy befogadóállomáson járt Orbán felesége

2015. augusztus 26. - 13:49
0 komment

Felkereste a bicskei befogadóállomást kedden Lévai Anikó az Ökumenikus Segélyszervezet szakemberekből és önkéntesekből álló csapatának tagjaként – közölte a szeretetszolgálat az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a szervezet jószolgálati nagykövete bekapcsolódott a gyermekeknek szervezett kézműves foglalkozásba, valamint ajándék játékokat is vitt magával - írja az mno.hu.

Lévai Anikó és Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója egyeztetett a tábor vezetőivel, és – mint közölték – elismerésüket fejezték ki azért a munkáért, amelyet a rendkívül leterhelt befogadóállomás dolgozói az elmúlt hónapokban végeztek.

A tábor munkatársai köszönetet mondtak a segélyszervezet aktív szerepvállalásáért a táborban egyidejűleg tartózkodó majdnem 100 gyermek pszichoszociális segítésében. A segélyszervezet szakemberei heti rendszerességgel tartanak gyermekfoglalkozásokat befogadóállomásokon.

Az Ökumenikus Segélyszervezet folytatni kívánja a Magyarországon tartózkodó migráns gyermekek segítését, ezért adománygyűjtést indított, amelyhez a www.segelyszervezet.hu honlapon lehet csatlakozni online adományozással – olvasható a szeretetszolgálat közleményében.

A segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként Lévai Anikó július elsején a nagyfai ideiglenes befogadóközpontba látogatott, ahol a Magyar Evangélikus Egyház egymillió forintos adományából segített migráns gyerekeket az Ökumenikus Segélyszervezet.

 

mno.hu (Címlap: Lévai Anikó, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete a bicskei befogadó állomáson // Fotó: Fekete Dániel / Magyar Ökumenikus Segélyszervezet)