h i r d e t é s

Megint lövik Izraelt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megint lövik Izraelt

2015. május 27. - 09:33
0 komment

A Gázai övezetből a tavalyi Erős szikla hadművelet óta először rakétákkal lőtték kedd este Izraelt – jelentette az izraeli tízes kereskedelmi tévécsatorna esti híradása.

Az ország déli, a gázai övezettel szomszédos részén és Asdódban kilenc hónap után újra megszólaltak a légvédelmi szirénák, de az első értesülések szerint nincsenek sebesültek vagy anyagi kár. A területet legalább öt rakéta érte.

A hadsereg illetékesei szerint az utóbbi napokban nem voltak előzetes riasztások, amelyek felkészítettek volna a lövedékekre. Egyelőre nem világos, hogy szerdán megkezdődik-e a tanítás a veszélyeztetett településeken.

A Gázai övezetet uraló Hamász elleni tavaly nyári Erős szikla hadműveletet lezáró tűzszünet óta nem csapódtak be gázai rakéták izraeli területen.

Or Heller, a tévé katonai szakértője szerint az övezetben egymással és a Hamásszal harcban álló különböző radikális iszlamista szervezetek vitája miatt lőhették Izraelt, de az efféle lövedékek útnak indítását a Hamász mindeddig sikeresen megakadályozta. Egyelőre egyik Gázában működő szervezet sem vállalta a felelősséget a támadásért.

 

index.hu (Címlap: 9M14 Malyutka rakétával pózoló Hamász milicista Gázában 2014. december 14-én - Fotó: Mahmud Hams)

Posted by SEJT on 2015. május 27.