Mégis vett repülőgépeket a kormány?
Hiába a kormányzat hírzárlatra való törekvése az ügyben, újabb forrás erősítette meg a Magyar Nemzet szerdán közölt információit, miszerint Airbus A319-es utasszállítóból átalakított szállítógépeket vásárolnak a honvédségnek.
Az első gépet a csehországi Ostravában kapta lencsevégre szombaton egy helyi amatőr repülőgépfigyelő (szpotter), aki Centaureaux név alatt posztolta „fogását” a Facebook közösségi oldalon. Mint az amerikai elnök különgépének világszerte jól ismert hívójelére utalva írja, ez a „Hungarian Air Force One”, azaz a magyar légierő egyes számú gépe.
A lapnak kormányzati forrásunk – anélkül, hogy bármilyen további részlettel szolgált volna az ügyletről – leszögezte lapunk munkatársának: „Katonai szállítógépeket veszünk, nem kormánygépeket”, amelyeket jövő tavasszal mutatnak be.
A szpotter úgy tudja, hogy a gépet Ostravában építik át az úgynevezett Corporate Jet, azaz vállalati gép konfigurációra, ami összecseng a várható magyar feladatrendszerrel. A cseh légierőben tíz éve repül két A319-es ilyen kialakítással, kiszolgálva mind a kormány, mind a hadsereg igényeit.
A Hír Televíziónak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban még tagadta a híreket.
– Mai sajtóhír, hogy kormánygépeket vehet a magyar kabinet az Air Berlintől. Meg tudja-e ezt erősíteni?
– Nem tudok ilyenről.
– Van ilyen terv?
– Hogy az Air Berlintől gépeket vegyünk? Hát meglepődnék.
– Bárki mástól?
– Nem tudok arról, hogy bármilyen légitársaságtól repülőgépeket készülne venni a kormány.