h i r d e t é s

Megjelenhetett a vírus Észak-Koreában is

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Megjelenhetett a vírus Észak-Koreában is

2020. március 30. - 09:15

 

Valószínűleg Észak-Koreában is megjelent a koronavírus, amelyet Kínából vihettek be az elszigetelt országba - mondta Salát Gergely Korea-szakértő hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Forrás: KCNA / KN / Euronews

A szakértő kifejtette, az észak-koreai és a kínai határ átjárható, és azon keresztül több ezer csempész közlekedik, márpedig a szomszédos kínai tartományokban jelen van a vírus.

A vírus megjelenését támasztja alá az is, hogy az észak-koreai rezsim is egészségügyi kampányokba kezdett, amelyekben maszkviselésre, fertőtlenítésre hívja fel a lakosokat.
Közölte: szakértői becslések szerint nagyjából az észak-koreai társadalom fele alultáplált, vagyis legyengül az immunrendszere.

Ráadásul a fővároson kívül alig vannak kórházak, így, ha a vírus elterjed, katasztrofális következményekkel járhat - fűzte hozzá.

Az ország és a rezsim ellen számtalan ENSZ-szankció van érvényben, így valószínű az is, hogy elsősorban Kína segíthet Észak-Koreán a járvány kezelésében - vélte Salát Gergely, hozzátéve, elsősorban Kínának áll érdekében ugyanis, hogy az ország ne omoljon össze, és továbbra is betöltse ütközőállam szerepét. (MTI)


 

h i r d e t é s