h i r d e t é s

Megnyitották a balatonfüredi borheteket

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Megnyitották a balatonfüredi borheteket

2020. augusztus 08. - 07:06

 

Megnyitották a balatonfüredi borheteket, a rendezvényen a borászok támogatását célzó 1,8 milliárd forintos támogatási csomagot jelentett be Nagy István agrárminiszter.

Résztvevők a Balatonfüredi Borhetek rendezvénysorozat megnyitója napján a Tagore sétányon 2020. augusztus 7-én. Az érdeklődők itt kóstolhatják meg augusztus 7-30. között a Balatonfüred-Csopaki borvidék legjobb nedűit, 30 fajtából közel 300-féle bort. - Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A tárcavezető kiemelte: a járványhelyzet következményeinek enyhítése érdekében a gazdaságvédelmi alapból elkülönített 25 milliárd forintos mentőcsomagból 1,8 milliárd forintra pályázhatnak a borászok. Tájékoztatása szerint a pályázatot augusztus 10-étől lehet benyújtani.

Beszámolt arról is, hogy 4,8 milliárd forintos keretet szánnak a minőségi bormarketingre. Mint mondta, ezt az összeget arra fordítják, hogy minden magyar ember ismerje meg a kiváló minőségű magyar borokat.
Szavai szerint még soha nem volt olyan aktuális a borfogyasztást kísérő egészségedre! jókívánság, mint most. A rendkívüli helyzetben még nagyobb jelentősége van az egészségnek, mint máskor - mondta a miniszter.
Nagy István beszédében méltatta, hogy az augusztus 7. és 30. között zajló balatonfüredi borhetek az összefogásról szól, és az élet szépségét hirdeti. Mint mondta, minden esztendőben Balatonfüred városának életszeretete hatja át a rendezvényt.

A bor hozzátartozik a jókedvhez, ezt jöttünk ünnepelni - tette hozzá. Bóka István, Balatonfüred polgármestere (FIDESZ-KDNP) azt hangsúlyozta, sokáig kérdéses volt, hogy megtartják-e a borheteket a járványhelyzet miatt, végül a biztonsági intézkedések betartásával a rendezvény lebonyolítása mellett döntöttek. A balatonfüredi Tagore sétányon 24 Balatonfüredi-Csopaki borvidékről származó borász kínálja közel 300 féle borát. (MTI)


 

h i r d e t é s