Megszavazta az észak-macedón parlament az új kormányt
Megszavazta az észak-macedón parlament az új kormányt vasárnap éjszaka; Zoran Zaev kabinetjének tizenkilenc minisztere van.
A 120 tagú törvényhozás 62:51 arányban támogatta a baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM), a legnagyobb albán kisebbségi párt, a Demokratikus Unió az Integrációért (DUI), valamint a szintén albán kisebbségi Albánok Demokratikus Pártjának (DPA) koalícióját. A kormánypártoknak együttesen 62 képviselőjük van, eggyel több, mint amennyi az egyszerű többséghez szükséges.
A parlamenti vitában aktívan részt vett az ellenzék is, amely a szociáldemokratákat bírálva végül az új kormány ellen szavazott.
A szkopjei parlament februárban oszlott fel, miután Zoran Zaev miniszterelnök lemondott, mert az Európai Unió a korábbi ígéreteinek ellenére nem kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával. Azóta ügyvezető kormány vezette a nyugat-balkáni országot.
Zoran Zaev a visszatérése után héttel csökkentette a miniszteri tárcák számát, így az új kormányt a miniszterelnök mellett tizenkilenc miniszter alkotja. A régi-új miniszterelnök közölte, a kormány legfőbb célja a gazdasági növekedés serkentése, az egészségügyi befektetések növelése, a koronavírus-járvány kezelése, a korrupció elleni küzdelem, valamint a szegénységi arány csökkentése lesz.
A szociáldemokraták és az albán kisebbség megállapodása értelmében előbb Zoran Zaev folytatja a miniszterelnöki munkát, a négyéves mandátum utolsó száz napjára viszont a tisztséget átadja az albán kisebbség egyik politikusának. A minisztériumok közül hét jutott a kisebbségi pártoknak.
Észak-Macedónia lakosságának mintegy egyharmada albán nemzetiségű, a kisebbségi pártok közbenjárásának köszönhetően az utóbbi években egyre szélesebb körű jogokkal élhetnek az albánok is a nyugat-balkáni országban. (MTI)