h i r d e t é s

Megszűnhet az osztatlan közös tulajdon - kész a kormány javaslata

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megszűnhet az osztatlan közös tulajdon - kész a kormány javaslata

2018. szeptember 05. - 12:33

Elkészült az osztatlan közös tulajdon felszámolását célzó törvényjavaslat - jelentette ki az agrárminiszter, aki szerint ennek elfogadása az őszi törvénykezési időszak meghatározó eleme lesz. - írja a napi.hu.

Illusztráció: H. Szabó Sándor

Nagy István az Inforádió Aréna című műsorában elmondta, hogy a probléma több mint egymillió hektár termőföldet és 3,5 millió embert érint. Mi több, az erdőterületek esetében még kiterjedtebb a jelentősége. Ugyanakkor folyamatosan növekszik e birtokstruktúra aránya, a halálozások utáni hagyatéki döntések eredményeként.

Szerinte az osztatlan közös tulajdon gúzsba köti a magyar mezőgazdaságot és a versenyképesség szempontjából elengedhetetlen a megszüntetése.

Elárulta, hogy a tervezet lényegi eleme, hogy az államnak kellene vásárlóként fellépnie. Ez úgy nézne ki, hogy az olyan birtokok esetében, ahol a tulajdonos nem jelentkezik/nem elérhető, az állam megvenné a földeket, majd egy "egészséges" birtokméret kialakítását követően továbbértékesítené azokat.

Nagy István beszélt arról is, hogy a gazdáknak a kereskedelemben termelődő haszon visszaosztásából is részesülniük kellene.

A magyar gazdaság egyik legnagyobb sebezhetőségének nevezte, hogy a piac, vagyis a kiskereskedelmi üzletek nincsenek magyar kézben

- írja az Infostart.hu.

Egy közösségi feldolgozó-üzem felépítése jelenthetne megoldást a szabolcsi alma felvásárlásának ügyére

- jelentette ki az agrárminiszter. Legalább akkora üzemre lenne szükség, hogy ármeghatározó tényező tudjon lenni. Úgy vélte: így elérhető, hogy a feldolgozók ne tudjanak összefogni a gazdák kárára.

napi.hu