h i r d e t é s

Megszüntették a nyomozást Molnár Gyula ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megszüntették a nyomozást Molnár Gyula ellen

2016. március 27. - 11:02
0 komment

Öt évig vizsgálták, de végül nem találtak bűncselekményt a Bikás parknál található sportközpont ügyében, írja a szombati Magyar Nemzet.

Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármester az ellen hivatali visszaélés vádja miatt indult per harmadfokú tárgyalása után a Kúrián 2014. május 20-án. Fotó: Beliczay László / MTI

Molnár Gyula, Újbuda szocialista expolgármestere ellen így megszüntetik a nyomozást, de a kerület mostani fideszes vezetése várhatóan panasszal fog élni az ügyben, mivel szerintük a sportközpont átjátszásával több százmillió forintos kár érte az önkormányzatot - írja az index.hu

Molnár 2005-ben kötött 15 éves bérleti szerződést a Bikás park egy részének hasznosítására. A százmilliós beruházást az időközben csődbe ment cég a háromszorosára duzzasztotta. A 2011-es feljelentés szerint a polgármester a képviselőtestület felhatalmazása nélkül a megemelt beruházási érték száz százalékára vállalt garanciát úgy, hogy az önkormányzati ingatlanra 300 milliós jelzálogot jegyeztek be. A fideszes városvezetés később kivásárolta a cég 240 milliós tartozását, és birtokba vette az ingatlant a kifizetetlen számlák tömkelegével együtt, de a még ma is tartó végrehajtási eljárás elhúzódása további károkat okozhat. 

A BRFK öt éven át dolgozott az ügyön, mire sikerült megállapítaniuk, hogy nem történt hűtlen kezelés annak ellenére, hogy megalapozott gyanúval indult a nyomozás, amit éppen a rendőrség kérésére hosszabbított meg háromhavonta a főügyészség. A fideszes városvezetés valószínűleg panasszal fog élni a nyomozás megszüntetése ellen. 

Molnár Gyulának a sportközponton kívül volt még néhány érdekes ügye, ő volt például a csődbe vitt Újbudai Torna Club társadalmi elnöke 2010-ig. Az ÚTC-vel szintén több százmilliós kár érhette az önkormányzatot, bár ebben az ügyben még tart a nyomozás és egyelőre nincsenek gyanúsítottak. Hivatali visszaéléssel is vádolták a volt polgármestert egy ingatlanügyben két éve, ez alól azonban a Kúria bizonyítottság hiányában felmentette. Molnár jelenleg önkormányzati képviselő Újbudán, és úgy hírlik, Szanyi Tibor mellett ő is elindulhat az MSZP pártelnöki posztjáért nyáron. 

 

index.hu