Megtalálták az első PlayStationt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megtalálták az első PlayStationt

2015. július 06. - 13:01
0 komment

Rátaláltak az első PlayStation-játékgépre, melyet még nem a Sony, hanem a Nintendo készített.

Egy felbecsülhetetlen értékű prototípusról van szó - írja az origo.

Egy Reddit-felhasználó rátalált egy játékgépre, mely minden bizonnyal a modern Sony PlayStation konzolok legkorábbi, eddig ismeretlen elődje.

A bizarr relikvia technikai értelemben egy Super Nintendo Entertainment System (SNES), beépített CD-olvasó modullal.

Ma már kevéssé ismert tény, de a Sony PlayStationt eredetileg nem külön játékgépnek szánta a japán gyártó.

A masina egy CD-vel kiegészített SNES konzol lett volna a Nintendo számára, amikor azonban a cég kihátrált a tervek mögül, a Sony magára vállalta a koncepciót, és így született meg az első, 1994-es PlayStation.

A brand azóta három további modellt ért meg, legutóbb 2013 végén érkezett új vátozat, a Sony PlayStation 4.

Az újonnan felfedezett prototípust még nem erősítette meg senki, a szóban forgó Reddit-felhasználó szerint az édesapja Olaf nevű kollégájától származik a gép. Hogy ő ki, az még kérdéses, sokan azonban a Sony Interactive Entertainmentet alapító Ólafur Jóhann Ólafssont valószínűsítik.

 

origo.hu

Rátaláltak az első #PlayStation-játékgépre, melyet még nem a #Sony, hanem a #Nintendo készített. Egy felbecsülhetetlen értékű prototípusról van szó. #Civilhetes #Technika

Posted by SEJT on 2015. július 6.