h i r d e t é s

Megtorpant az olajár idei emelkedése

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Megtorpant az olajár idei emelkedése

2015. június 25. - 15:11
0 komment

A tavaszi mélypontról májusban jelentősen emelkedett az olaj árfolyama, majd a Brent és a WTI jegyzése különvált. 

A kínálat továbbra is bőséges, az iráni szankciók feloldásával pedig ismét lefelé indulhatna az ár, amely épp egy éve indult zuhanásnak.

A márciusi mélypontról jelentős emelkedést mutatott a Brent és a WTI olajfajták jegyzése, de a trend azóta megtört. A WTI május eleje óta szűk sávban ingadozik 60 dollár körül, a Brent pedig, miután megközelítette a 70 dolláros szintet, lefelé csordogál, így a két olajfajta közötti rés egyre szűkül. A tegnapi kereskedésben a WTI hordónkénti jegyzése 61,5 dollárra emelkedett, a Brenté viszont 64,5 dolláron stagnált. Az amerikai olajfajta így is 43 százalékkal áll alacsonyabban, mint egy évvel ezelőtt, a Brent pedig most 44 százalékkal olcsóbb.

Az egy évvel ezelőtt megindult olajáresést a megnövekedett kínálat okozta, amellyel a kereslet nem tudott lépést tartani. Emellett az OPEC vezető tagállama, Szaúd-Arábia úgy döntött, hogy piaci részesedésének fenntartása érdekében árengedményeket tesz ázsiai vevőinek. Miután több OPEC-tag határozott kérése ellenére sem volt hajlandó hozzájárulni a kitermelés csökkentéséhez, az árak meredeken esni kezdtek, amit támogatott a dollár ezzel párhuzamos erősödése is. Az árak letörésével azonban a közel-keleti ország egyelőre nem ért el tartós sikert piaci részesedésének megőrzésében. A legfrissebb jelentések szerint májusban Szaúd-Arábia a második helyre szorult Nigéria mögött az indiai olajszállítók rangsorában. A Közel-Keletről származó olaj az indiai vásárlásoknak csak az 54 százalékát adta az áprilisi 61 százalékkal szemben, Afrika részaránya viszont 15,5-ről 26 százalékra emelkedett. Az indiai finomítók a szerződéses helyett a spot vásárlásokra tértek át, és szívesebben vettek a jó minőségű nigériai olajból, miután csökkent a nigériai olaj Brenthez viszonyított prémiuma.

Az olajpiacon érdekes folyamatok látszanak: a kereslet az alacsony árak láttán jelentősen emelkedett, de a kínálat még mindig bőséges, a piac jól ellátottnak számít. A Morgan Stanley elemzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy az atlanti térségben sok teli tankhajó várakozik abban bízva, hogy az árak följebb kúsznak. A nyári szezon elmúltával azonban a kereslet is visszaeshet, a kínálat pedig Líbia és Irán révén is nőhet, így az olajár inkább lefelé mozdulhat a következő hónapokban.

Hasonló véleményen van Pletser Tamás, az Erste olajipari elemzője, aki szerint az iráni szankciók feloldása hozhatja el az újabb olajárcsökkenést. Irán korábban jelezte, hogy ha visszaengedik a piacra, akkor rövid időn belül napi egymillió hordót tud exportálni, ami jelentős mennyiségnek számít. Pletser a Világgazdaságnak elmondta, a jelenlegi Brent-ár magasabb, mint az általa éves átlagnak prognosztizált 55 dollár, de arra számít, hogy az év második felében csökkenésnek indulhatnak az árak, és az átlag alacsonyabb lehet. Tavaly a világ napi fogyasztása mindössze 700 ezer hordó növekedést mutatott, ez idén elérheti a másfél-kétmillió hordót. A fejlett világban, például az USA-ban jelentősen nőtt az autóhasználat, de a régiónkban is meglepően nagyot emelkedett az üzemanyag iránti kereslet.

Ami a kínálati oldalt illeti, Szaúd-Arábia csúcson termel, Irak új kitermelési rekordokat ért el, az USA termelése pedig annak ellenére, hogy a fúrószám csökkent, a várakozások ellenére nem esik vissza. Alighanem túlkínálatos a piac, mértékét a statisztikák megbízhatatlansága miatt nehéz megbecsülni, egy-kétmillió hordó között lehet. Ennek megfelelően a készletek mindenhol a plafonig érnek. Az elemző úgy véli, az olajár jelenlegi stabilitásához hozzájárul, hogy a kínaiak jelentős készletfeltöltést hajtanak végre, ami pótlólagos keresletet jelent.

A finomítókat is csúcsra járatják, főleg az USA-ban, miután masszív a kereslet, sokéves összevetésben jónak számítanak a marzsok, így a második negyedévben szokásos karbantartási leállásokat is sok helyen elhalasztották. A finomítók még a nyári szezonban igyekeznek minél nagyobb hasznot húzni a magas árrésekből, mivel a piaci konszenzus szerint a mostani magas árrések a nyári szezon lecsengésével össze fognak szűkülni. Míg korábban egyértelműen a dízel-előállítás volt a legnyereségesebb része a finomításnak, most a benzinárrések is sokéves csúcson vannak – az európai benzinárrés 25 dollárra emelkedett, amire 2007 óta nem volt példa –, sőt a hagyományosan veszteséges fűtőolajgyártáson is kisebb a veszteség, mint eddig. Így összességében az erős finomítói tevékenységgel rendelkező cégek élvezik az olajárcsökkenés hatását.

 

vg.hu / Molnár Gergely (Címlap: Forrás: autoszektor.hu)

Posted by SEJT on 2015. június 25.