h i r d e t é s

Megvan, ki tervezheti az új budai campust

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megvan, ki tervezheti az új budai campust

2016. január 29. - 14:55
0 komment

A 3h Építésziroda nyerte a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) campusának fejlesztésére kiírt építészeti tervpályázatot - jelentették be az egyetemen tartott pénteki tájékoztatón.

Fotó: Europress / Napi.hu

A kormány 2014 júliusában döntött a campus megújításáról, amely még abban az évben kezdetét vette az úgynevezett Műhely építésével - írja a napi.hu. A program első szakasza egy csaknem 5700 négyzetméteres, két épületet magába foglaló technológiai parkot tartalmaz, amelyből a Műhelyház elkészült, míg a Média- és Műteremház kivitelezése márciusban indul.

A második szakaszban a campus területére három új épületet és két műemléki rekonstrukciót terveztek meg a pályázók. Az épületek összterülete 15 ezer négyzetméter, amelyhez egyéb kültéri funkciók, valamint környezetrendezés is kapcsolódik további 14 ezer négyzetméteren.

A tervek szerint a 2018-ig tartó átfogó fejlesztés nem csupán az egyetem régi infrastrukturális problémáit orvosolja majd, hiszen az a cél, hogy az intézmény túlnőjön a magyar kreatív és kulturális életben betöltött szerepén és Európa egyik vezető művészeti kutató-fejlesztő műhelyévé válhasson.

A campus fejlesztésre kiírt tervpályázatot 2015. október 6-án hirdették meg, a december 16-i határidőig 22 pályamű érkezett be. A nyertes építésziroda számos nagyobb projektben működött közre, többek közt segítette a szegedi dóm, a győri rendezvényközpont vagy a budapesti Zenemúzeum megépítését, megújítását.

A második díjat a Spóraarchitects Építésziroda, míg a harmadik díjat az Archi-kon Kft. nyerte el, további öt pályaművet pedig megvásárolnak.
A munkákat a kormányzat részéről Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos irányítja, intézményi oldalról Fülöp József rektor és Kopek Gábor miniszterelnöki megbízott felügyeli.

 

napi.hu