h i r d e t é s

Megvan, mi lesz Kálmán Olga új műsorának a címe

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Megvan, mi lesz Kálmán Olga új műsorának a címe

2017. február 15. - 19:19

Egyenesen címmel indul márciusban Kálmán Olga új műsora a Hír TV-n. - írja a kreativ.hu.

Fotó: Facebook

Február 14-től dolgozik Kálmán Olga a Hír TV-nek, miután lejárt felmondási ideje az ATV-nél. Az Egyenes beszéd egykori műsorvezetője decemberben mondott fel az ATV-nél. Távozása után az ATV-n folytatódik az Egyenes beszéd, amelyben Kálmán 2003-ban szerepelt először, de csak később vált egyedüli műsorvezetőjévé.

Új műsorának a Hír TV-n Egyenesen Kálmán Olgával lesz a címe, első adása március 13-án, hétfőn lesz látható este fél 8-kor. A műsor minden hétköznap este fél 8-kor jelentkezik majd, hétfőtől csütörtökig új műsorokkal, pénteken egy válogatással a hét adásainak legfontosabb pillanataiból.

Az új műsor címe és vizuális megjelenése egyértelműen a Kálmán Olga által felfuttatott brandre épít és emlékeztet, egyszerre újrakezdést és kontinuitást sugallva. A műsor promóciós plakátjai csütörtöktől láthatók majd az országban, a Hír TV-n jövő héttől futnak majd a teaserek.

Decemberi felmondása után az ATV mögött álló Németh Sándor a Facebookon kelt ki Kálmán Olga döntése miatt, méltatlannak és politikai támadásnak értékelve, hogy a műsorvezető a Simicska Lajos tulajdonában lévő médiumhoz igazol.

Forrás: Kreativ Online