h i r d e t é s

Megy az üzengetés az MSZP és a DK között

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Megy az üzengetés az MSZP és a DK között

2020. március 03. - 15:10

 

Gyurcsány Ferenc a szocialisták lelkiállapotáért aggódik. Tóth Bertalan szerint nincs miért.

Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy erős MSZP, karakteres szociáldemokrata mozgalom nélkül sem kormányváltás, sem korszakváltás nem lehetséges - szögezte le Tóth Bertalan Facebook-oldalán. Az MSZP elnöke bejegyzésben reagált Gyurcsány Ferenc legutóbbi nyilatkozataira, bár sem a DK-t, sem a párt elnökét nem említi. 

Egyelőre nem kívánunk foglalkozni azzal, hogy 2022-ben ki lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, mert ez túl korai és teljességgel amatőr dolog lenne

- jegyezte meg Tóth Bertalan.

Egyetért azzal, hogy szükség van tárgyalásokra az ellenzéki oldal képviselői között, de nem kívánnak a sajtón keresztül üzengetni és aggódni partnereik lelki állapotáért, bár lenne rá okuk.

A szocialista politikus szerint az MSZP megerősödve került ki az októberi választásokból, és az MSZP-Párbeszéd szövetség ma a legjelentősebb ellenzéki erő a nagyvárosokban, de országos szinten is egyenrangú partnere a többi ellenzéki pártnak.

„Politikai hibát követ el, aki alábecsüli ezt az erőt és konkurenciaharcot folytat ellene” - tette hozzá.

Posztját azzal zárta, hogy az erős MSZP, karakteres szociáldemokrata mozgalom nélkül sem kormányváltás, sem korszakváltás nem lehetséges, és kijelentette, hogy a lelkiállapotuk „több mint jó”.

Ez utóbbi megjegyzésével Gyurcsány Ferenc hétfő esti interjújára utalt. A DK elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában kijelentette, hogy folyamatban van három komplett vidéki szervezet csatlakozása a DK-hoz, de ő ezt minden erejével gátolja, mert az MSZP jelenlegi lelkiállapotában ezt nem tudná feldolgozni.

Nekünk az a jó, ha az MSZP talpon marad és erősödik

– tette hozzá.

Elmondása szerint ő volt a legjobban meglepve, amikor a III. és a XVIII. kerület MSZP-s polgármestere, Kiss László és Szaniszló Sándor közölte vele átlépési szándékát a DK-ba.

A Demokratikus Koalíció egyébként vasárnap tartotta tisztújító kongresszusát, amelyen Gyurcsány Ferenc közölte, hogy az ellenzéki térfél átrendeződött, a korábbi nagyobb, befolyásosabb pártok meggyengültek. Úgy látja, sok jel arra mutat, hogy a DK ma az ellenzék legnagyobb pártja. Megfogalmazása szerint az ország érdeke a koalíciós kormányzás, és a koalíciót most kell megtanulni, hogy az 2022-ben is működjön. A kongresszuson bemutatták a pártba átlépő politikust.

Kiderült az is, hogy Gyurcsány hétfőn együtt ebédelt Horváth Csabával, Zugló MSZP-s polgármesterével, a párt budapesti frakcióvezetőjével a belvárosi És Bisztróban. A 444 fényképet közölt a megbeszélésről, a találkozó tényét később Horváth Csaba megerősítette a portál érdeklődésére. 

Horváth Csaba elmondása szerint a találkozónak nem volt semmi köze az átlépésekhez. Hozzátette, hogy rendszeresen szokott együtt ebédelni Gyurcsány Ferenccel. A szocialista politikus azt mondta, hogy Gyurcsány az ebéden nem csábította őt átlépésre. Sőt, a DK elnöke állítólag elárulta neki, hogy Szaniszló Sándor és Kiss László polgármesterek átlépését sem ő kezdeményezte, hanem az érintettek jelentkeztek a DK-nál. (nepszava.hu)


 

h i r d e t é s