h i r d e t é s

Mellár Tamás: Orbán belengette a kilépést az EU-ból

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Mellár Tamás: Orbán belengette a kilépést az EU-ból

2020. december 06. - 06:59

A miniszterelnök lényegében az Európai Unióból kilépés előnyének nevezte, hogy a britek már kapnak vakcinát a koronavírus ellen, tehát ők "akcióképesebbek", mint azok, "akik Brüsszellel együtt vannak".

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Mellár Tamás közgazdász, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint Orbán Viktor belengette a magyar kilépést az EU-ból. Azt mondta: a miniszterelnök próbált alkudozni, hogy mégse vegyék figyelembe a jogállamisági normákat, és mivel ez nem sikerült, most már elkezdheti beárazni a kilépést.

Mellár Tamás közgazdászt, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét arról kérdeztük, hogy magyar közgazdászok egy csoportja, szám szerint 15-en csatlakozott lengyel közgazdászokhoz, az ellen tiltakozva, hogy a magyar és a lengyel kormány vétót akar emelni az európai uniós költségvetés és helyreállítási alap ellen.

Jelezte: az a 15 közgazdász írta ezt alá, aki már a válság eleje óta hallatta a hangját és elmondta, hogy nem elégségesek a kormány intézkedései. Azért álltak ki most, mert nagyon nagy a veszély, a vétóval nemcsak attól foszthatja meg a magyar gazdaságot és a magyar népet a kormány, hogy kedvezményes hiteleket és támogatást kapjon az Európai Uniótól, hanem el akarja lehetetleníteni, hogy a jogállami normákat végre betartassák. Látható, milyen eltorzult piaci viszonyokat alakítottak ki, és ilyen környezetben a gazdaság fellendítése jóval nehezebben valósítható meg – tette hozzá.

Hangsúlyozta: akciójukat még jobban alátámasztja, amit a miniszterelnök reggel a Kossuth rádióban mondott, ugyanis célozgatott az Európai Unióból kilépésre. Ahogy a hvg.hu felidézte, a miniszterelnök szokásos interjújában egyenesen pofonnak nevezte, hogy Nagy-Britannia ma reggeltől már tömegesen oltja lakosait a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltóanyagával, miközben az Európai Unióban semmi nem történik az ügyben, hiába rendeltek belőle. Úgy fogalmazott: "Most akkor ki az akcióképes? Aki bennmaradt, és Brüsszellel együtt van, vagy az, aki saját úton jár, és saját megoldást keresett? A válasz az, hogy aki kilépett, saját úton jár, saját megoldást keres, az hamarabb tudja megvédeni a polgárainak az egészségét meg az életét, mint mi, akik bennmaradtunk. Nagy lecke ez". Ahogy a cikkből kiderül, a britek gyorsasága nem függ össze a kilépéssel, mert az Egyesült Királyság az Európai Unió szabályai alapján adott ideiglenes engedélyt a Pfizer által szállított Covid-vakcina egyes tételeihez, ugyanis az országra év végéig még teljes egészében az uniós jogszabályok vonatkoznak.

Mellár Tamás azzal folytatta: úgy tűnik, a miniszterelnök próbált alkudozni, hogy mégse vegyék figyelembe a jogállamisági normákat, és mivel ez nem sikerült, most már elkezdheti beárazni a kilépést. Azt mondta, "loptak eleget", úgy gondolják, hogy saját lábon, az EU támogatása nélkül is meg tud állni az általuk felépített gazdasági rendszer, tehát szabad lenne a pálya, monopolista törvényekkel tarthatnák pozícióban a saját cégeiket, hogy ne kelljen versenyezniük. Azonban szerinte ez közgazdaságilag nonszensz, hiszen megszűnne az a technikai, technológiai transzfer, amely élteti a magyar gazdaságot, és világossá válna, hogy annak belső, saját exportképessége mennyire gyenge. Hiába hozták létre Mészáros Lőrincék nagy cégeit, ezek nemzetközi szinten elmaradottnak számítanak, a világpiacon nem rúgnak labdába. A magyar export 75-80 százalékát a külföldi, nagy cégek állítják elő, ha ezek elmennek, nincs igazi exportkapacitás, akkor csak mezőgazdasági termékeket, alapanyagokat tudna nagy többségben eladni az ország – tette hozzá.

Persze, van élet az EU-n kívül is, de kérdés, hogy a magyar társadalom akarja-e ezt az életet – mondta Mellár Tamás. A kilépés a magyar gazdaságot évtizedekkel vetné vissza, lefelé tartó spirálba vinné bele, amelynek a társadalom látná kárát. Az tehát a kérdés, hogy a társadalom fel tudja-e mérni ennek veszélyét és felemeli-e a szavát ellene a közeljövőben. Ki kell mondani, hogy Nyugathoz akar tartozni a többség, nem Kelethez – tette hozzá. Ha viszont az ország továbbra is "félálomban marad", akkor elképzelhető, hogy Orbán megvalósítja ezt a dolgot, amit azért a közgazdász-politikus is csak rémálomnak lát egyelőre. (Klubrádió)