h i r d e t é s

Menekül Magyarországról az egykori megmentő

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Menekül Magyarországról az egykori megmentő

2016. január 25. - 08:23
0 komment

Három hónap alatt hárommmilliárd dollárnyi magyar befektetésétől szabadult meg a Franklin Templeton. 

A Nemzeti Bank ezért próbálhatja állampapírvásárlás felé terelgetni a magyarországi bankokat.

3093 millió dollár, vagyis napi árfolyamon ~892 milliárd forint értékű állampapírtól vált meg 2015 utolsó negyedévében a Franklin Templeton befektetési alap

, ami Magyarország legnagyobb hitelezője volt a pénzügyi válság éveiben. Az alapnak 2014 márciusában még csaknem 13 milliárd dollárnyi magyar állampapírja volt, ebből mára már csak 4,5 milliárd dollárnyi maradt, vagyis

az alap rohamtempóban válik meg a magyar állampapíroktól.

A Templeton által piacra dobott kötvények közül a forintalapúakat a magyarországi bankok, a devizakötvényeket pedig maga a Nemzeti Bank vásárolhatta fel.

A Templeton 2015 januárjától folyamatosan csökkenti magyarországi betétállományát, egy év alatt 6,5 milliárd dollárnyi állampapírt adott el, egyre gyorsuló ütemben. Ez pedig arra utal, hogy az alap vezetője, Michael Hasenstab gyorsan próbál távozni a piacról. A Portfolio szerint ez állhat amögött is, hogy az MNB az elmúlt egy évben igyekezett az állampapírpiac felé terelni a magyarországi bankokat, hogy legyen, aki felvásárolja a Templeton kötvényeinek a maradékát.

 

444.hu