h i r d e t é s

Menekülnek a cégek a Covid és a zavargások által sújtott Kínából

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Menekülnek a cégek a Covid és a zavargások által sújtott Kínából

2022. december 07. - 06:05

Zavargások robbantak ki Kínában, miután egy Covid-karanténba zárt toronyházban tűz ütött ki és többen odavesztek. A politikai instabilitáson kívül még egy nagyon fontos eleme van az eseményeknek: egyre több cég igyekszik a kiszámíthatatlan távol-keleti óriás határain kívül keresni új üzemeinek helyét.

Forrás: BBC

Minden nagyon jól kezdődött a kínai járványkezelés számára, s most minden nagyon rosszul végződött. Peking szigorú lezárásai megállították a járvány terjedését, ráadásul az ország nagyon gyorsan kifejlesztette hagyományos technológián alapuló vakcináját, amit aztán tömegesen exportált a szegény országokba is. Még az omikron-variáns környékén is sikeresen tartatta be egyre szigorúbb és szigorúbb tesztelésre, karanténokra alapuló rendszerét.

Ennek a rendszernek egy problémája volt: nem volt igazán jövője. Kína a járvány egyre fertőzőbbé válásával nem ígérhette már azt, hogy a Covid eltűnik és soha többet nem lesz fertőzés. Azt sem ígérhette viszont, hogy az oltások megvédenek, mert a kínai típusú hagyományos vakcinák csak mérsékelten bizonyultak hatásosnak a betegséggel szemben, ráadásul a kínai nyugdíjasoknak mindössze a 40%-a oltatta be magát.

Miután a lezárások vége bizonytalanná vált, minden adott volt, hogy egy sokkoló esemény után tüntetések törjenek ki. A sokkoló esemény meg is érkezett egy Hszincsiang tartományban kigyulladt felhőkarcoló esetével.

A kitört zavargások megrázták Kínát, de megrázták a cégvilágot is. A Foxconn IPhone 14-eket gyártó zhengzhoui gyárában már hónapok óta „zárt láncú” gyártás van, ami egyszerűen annyit jelent, hogy senki sem megy haza, a munkások a gyárban laknak, hogy ezzel is csökkentsék a koronavírus kitörésének lehetőségét.

A súlyosbodó körülmények és a kimerültség miatt már októberben tünetések törtek ki a gyárban, amelyet hamar levertek, de a mostani események még jobban megrázták a gyárat. Az Apple már jelezte, hogy 2022 karácsonyán csak korlátozottan tud majd legújabb termékeiből a világpiacra szállítani, ugyanis ilyen gyártási körülmények között ez nem lehetséges.

A nyilvánvaló válasz minderre persze az, hogy minél előbb el kell költözni Kínából. Azonban ez nem ilyen egyszerű. Kína túl nagy, túl jól szervezett ahhoz, hogy egyszerűen csak fel lehessen hagyni az ottani gyártással. Több más országban kiépítettek már – ha a példánál maradunk – Iphone összeszerelő üzemeket, de ezek csak a teljes kapacitás 10-15%-át adják.

Ráadásul az Apple elég komoly felháborodásra számíthat Nyugaton, ugyanis a tüntetések „leverésébe” Peking a cégóriást is belekényszerítette.

Az Apple például korlátozta az Airdrop titkosított fájlmegosztó alkalmazást Kínában, és sok VPN-szolgáltatást levett az App Store-ból a tiltakozások kirobbanása után. Tim Cook vezérigazgató pedig még most sem ítélte el a kínai kormányt a rendőrségi brutalitás miatt. Valószínűleg nem is fogja, tekintve, hogy súlyos válaszra számíthat. Viszont ez egy újabb érv arra, hogy egyre inkább lazítsa a szálait az országgal.

Az, hogy Kínában eluralkodott a káosz és a kormány önkényes döntéseinek sora, arra utal, hogy az üzleti körök egyre kevésbé bíznak a távol-keleti óriásban. A mostani tüntetések és durva kormányintézkedések nem tüntetik el Kína vonzerejét. Ugyanakkor ha hosszú távon hasonlóan maradnak a dolgok, az okoz majd igazán nagy kárt a kínai gazdaságnak.

A tüntetések egyébként egyelőre elültek, Peking ugyanis enyhített a lezárásokon. A gyenge vakcinák és alacsony átfertőzöttség miatt azonban most nagy járványhullám előtt állhatnak, ami megint csak nem tesz jót a stabilitásnak. Kínának nagy kedvezményeket kell kínálnia a külföldi cégek számára, ha nem akarja őket elveszíteni. (Danube Institute)


Kommentelne? Kattintson ide!

h i r d e t é s

Clicky