h i r d e t é s

Mennyi az ideális hőfok a lakásban?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Mennyi az ideális hőfok a lakásban?

2017. november 07. - 08:30

A téli hónapokban sem ajánlott túlfűteni a lakást - mondta a budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórház osztályvezető-főorvosa az InfoRádióban

A kép illusztráció! - Forrás: femina.hu

Noszek László arra is felhívta a figyelmet, réteges öltözködéssel megelőzhetőek a felső-légúti megbetegedések.

 

Az időjárás változásának következtében másképp; lehetőség szerint mindig a viszonyoknak megfelelően kell öltözködnünk – hangsúlyozta a budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórház osztályvezető-főorvosa.

„A réteges öltözködés sokat számít, ha napközben változik a környezet és a testünk hőmérséklete, ugyanis a jelentős változások

kaput nyitnak a különböző felső-légúti megbetegedéseknek.”

Noszek László arra is felhívta a figyelmet, ha megázunk, mindig cseréljük szárazra a ruhánkat.

„Sállal, sapkával, kesztyűvel védjük a testünket a szélsőségesebb időjárási jelenségektől, és attól, hogy a testünk átfagyjon.”

A szakorvos kiemelte:

nem célszerű túl melegre fűteni a lakást.

„Napközben, különösen, ha a gyerekek még a föld körül élik az életüket, mászókorban vannak, érdemes 23-24 fokot tartani, ahogy legyen melegebb a fürdőszobában is, ahol meztelenre vetkőzünk, de éjszakára, alvás közben a 20 fok körüli hőmérséklet és a 60 százalék körüli páratartalom az optimális.”

Noszek László hozzátette, ha azonban penészedik a lakás, nem jó párásítani, hozzátéve, hogy a penész komoly veszélyeket hordoz, ugyanakkor a nagyon száraz, nagyon meleg levegő is.

„Mindig az aktuális viszonyoknak és a fűtési rendszernek megfelelően kell alakítani a lakás hőmérsékletét.

 

inforadio.hu