„Az időjárási körülmények nem tették lehetővé a helikopterek bevetését.” A Népszava érdeklődésére ezzel indokolta Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt, hogy a szerda esti dunai hajókatasztrófa után miért nem vetették be a túlélők és áldozatok utáni kutatás során a gépeket. A kérdést az indokolta: szakértők szerint a kutatás hatékonyabb lett volna, ha bevetik az erős keresőlámpával és hőkamerával is felszerelt helikoptereket.

A rendőrség válasza meglepő, mert szerda este esett ugyan az eső, de a megkérdezett repülési szakértő szerint nem voltak extrém rossz időjárási körülmények, lehetett volna repülni, de legalábbis megkísérelhették volna elindítani a gépeket. 2017 januárjában azt írta sajtóközleményében az ORFK az az MD902-es helikopterekről: „A személyzet terheléscsökkentését robotpilóta biztosítja, amely segítséget nyújt a rossz időjárási viszonyok esetén is.” A gépek bevethetőségéről is írtak: A gépek hőkamerás kutató-felderítő rendszerrel is rendelkeznek, amely nagy mértékben segíti az eltűnt személyek felkutatását. A köztévé Kék fény című műsora pedig bő két hete negyed órát szentelt a rendőrség helikopteres légirendészeti szolgálatának bemutatására: a filmben demonstrálják „a vízben bajba jutott ember mentésénél alkalmazható technikát”. Aztán külön kitérnek a hőkamera előnyeire is – igaz, elsőként a déli határon menekülteket keresve mutatják be a rendszert.

A rendőrségnek azt is felvetettük, a Hableány tragédiájának túlélői dél-koreai újságoknak azt állították, szervezetlen volt a mentés a szerda esti dunai hajókatasztrófa után. Emellett korábban több szemtanú is úgy nyilatkozott, a vízirendészet egységei meglehetősen későn, jóval a vízimentők után értek a szerda este, a 21.05-kor történt baleset helyszínére.

A vízirendészet első hajózó járőre 21 óra 15 perckor érkezett a helyszínre. A hajózok csatornáján ugyanis, már a 21.15-kor beérkező állampolgári bejelentés előtt értesült az ütközésről – közölte a BRFK. Ez azért érdekes, mert az ORFK csütörtöki sajtótájékoztatójáról szóló tudósításban azt állt: „A Dunai Vízirendészeti Kapitányság első hajója 21.29 perckor érkezett a helyszínre”.

A szemtanúk szerint a hivatalos mentőegységeket messze megelőzve ért a csütörtöki, dunai hajókatasztrófa helyszínére a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata kishajója. - Nem tudom, ki volt az első, erre nem figyeltünk, számunkra akkor az volt a fontos, hogy minél előbb segíteni tudjunk– felelte megkeresésünkre Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke.

Óriási szerencse, hogy civil kezdeményezésre, három szervezet együttműködésével éppen két hónapja, március 28-án tettük Dunára azt a sürgősségi mentőhajót, amely a Balatonon már évtizedek óta működő vízimentő-szolgálat mintájára a Fővárosban és környékén teljesít majd szolgálatot.

- Négy éve, látva a dunai hajóforgalom robbanásszerű változását, döntöttünk úgy, hogy letesszük egy vízimentő szolgálat alapjait.– folytatta Bagyó Sándor. – Sikerült megnyernünk a Wein János Alapítványt és a Fővárosi Vízműveket az ügynek, és anyagi támogatásuknak köszönhetően építettük meg ezt, a kialakítását és felszereltségét tekintve jelenleg a dunai mentésre leginkább alkalmas járművet.

Hivatalosan a hajó nincs is még rendszerbe állítva, ám szerdán, amikor a katasztrófavédelem riasztott bennünket, egyértelmű volt, hogy azonnal megyünk és segítünk. A vízimentő-szolgálat e hajónak is helyet adó bázisa egyébként a Hajógyári-sziget déli csúcsán lesz, ahol éppen ma tesszük vízre az úszóházat. Ez azért kiváló helyszín, mert innen öt-hat percen belül bárhová ki tudunk érni a folyó fővárosi szakaszán.

A VMSZ elnöke megjegyezte: a tragédia rávilágított, mennyire fontos a vízimentés megszervezése egy olyan Duna-szakaszon, amelyről régóta köztudott, hogy óriási a hajóforgalma. - Őszintén reméljük, hogy akik a szabályokról döntenek, felismerik, hogy megfelelő mentési szabályozásra is szükség van – vetette fel Bagyó Sándor.

Kérdésünkre, ha több mentőhajó áll rendelkezésükre, több áldozatot sikerült volna kimenteni élve az áradó folyóból, a VMSZ elnöke úgy reagált: talán lehetett volna azokon is segíteni, akiket elsodort a Duna. - Nem véletlenül vetettük fel évekkel ezelőtt, hogy szükség van mentőbázisra – jegyezte meg. – Azzal nem foglalkoztunk, és nem is a mi dolgunk, hogy történt-e a hivatalos szervek részéről bármilyen lépés ez ügyben. Mi elkezdtük egy rendszer kiépítését, mert az nyilvánvaló, hogy egy hajó kevés erre a feladatra. Az lenne kívánatos, ha minden kiemelt kockázatú ponton létrejönne egy mentőbázis. Sajnos lassan haladunk, hiszen egyelőre mindent önerőből próbálunk megoldani, nem kaptunk még sehonnan támogatást. Fontos lenne, hogy a döntéshozók belássák és elfogadják, hogy ez egy szakma. Másrészről szeretnénk, ha lenne hivatalos gazdája a kérdésnek, mert jelenleg a minisztériumok között elveszik az ügy, senki nem tekinti magáénak. A lényeg, hogy mi a hajót felszereltük, az úszóházat vízre tesszük, ám ahhoz, hogy a működést, a fenntartást finanszírozni tudjuk, minden segítség jól jön, és hálásak vagyunk érte.

Felvetettük, a tragédia miatt talán a figyelem középpontjába került a vízimentés, főleg, hogy a dél-koreai áldozatok miatt a távol-keleti országból– ahol egy öt évvel ezelőtti kompkatasztrófába belebukott a kormány… - magas szintű állami küldöttség érkezett Magyarországra, azaz a legmagasabb kormányszinten is foglalkozni kell a kérdéssel.

- Csak nehogy beigazolódjon a régi mondás: minden csoda három napig tart, és minden maradjon a régiben… – felelte Bagyó Sándor.

Vas András / nepszava.hu