Mentőautók helyett 40 darab hivatali autót vásárol a kormány
A jelenlegi 743 mentőautóból csaknem 180 esetkocsi tíz évnél öregebb, és emiatt ezek a járművek lényegesen lassabban érnek egy-egy életmentés helyszínére.
Úgy látszik a kormány szemet huny a vonatkozó EU szabvány felett, mely szerint legfeljebb 6 éves korig, illetve 300 ezer megtett kilométerig lehet egy mentőautót használni.
Ahelyett, hogy a mentőautók használhatósági idejét 10 évről 13 évre emelné, állítsa le a 40 új kormányzati gépkocsi beszerzését Orbán Viktor. Az erre szánt csaknem félmilliárd forint átcsoportosítsával lenne forrás a mentőszolgálat problémáinak kezelésére. Ennek elmaradása esetén minden, késlekedő mentőautó miatt bekövetkezett halálesetért az Orbán-kormány lesz a felelős - zárul az MSZP közleménye.
Szócska Miklós szerint vége az öreg mentőautók korának.
{flike}
{jcomments on}