h i r d e t é s

Merkel mindig megvédi Orbán összeszerelő üzemét

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Merkel mindig megvédi Orbán összeszerelő üzemét

2021. szeptember 07. - 06:26

A kancellár Németországot jól pozícionálta, de a nagyvadak között nem sok elképzelése volt.

Angela Merkel - Forrás: Sean Gallup/Getty Images

A Guardian kommentárja azt hangsúlyozza, hogy Európának igazi vezetőre van szüksége, mert Angela Merkel csupán félszívvel vállalta a földrész irányítását. A kancellár ugyan jól szolgálta saját országa érdekeit, ám az EU számára nem volt stratégiai elképzelése – a nagyvadak világában. A lehetséges utódok azonban szintén biztonsági kűrt mutatnak be, vagyis ők is vonakodnának az unió élére állni a nemzetközi színpadon.

Miközben a világ ég, Németország szunyókál. Túlságosan is gyakran kerüli az állásfoglalást olyan kérdésekben, mint a klímaválság, az EU egységének széttöredezése, a kínai tekintélyelvűség, az USA által nyújtott biztonsági ernyő megszűnése vagy a feneketlen orosz ármánykodás.

A németek persze sajnálják, hogy megy a kancellár és ezzel a külföld is így van. Hiszen hozzáértőnek, megnyugtatónak és bizalomra érdemesnek minősül, akinek nem voltak nagy melléfogásai. Nagyra becsülik, hogy bátran válaszolt a menekültválság okozta kihívásra és jól kezelte a két rettenetes ikert, a soviniszta ogre Trumpot, illetve Putyint.

Amikor azonban kemény feltételeket kényszerített rá a déli tagokra a pénzügyi válság során, akkor csak növelte a szakadékot a kontinens két fele között és így azóta is felszálló ágban vannak az euroszkeptikus, nacionalista-populista mozgalmak.

Azzal is meg szokták vádolni, hogy a német gazdasági érdekeket előbbre valónak tartja a szolidaritásnál, valamint a demokratikus és emberi jogi értékeknél. Példa erre az elhibázott szövetség a törvényszegő, melegellenes és tekintélyelvű Orbán Viktorral az Európai Parlamentben. Mondják például hogy a magyar miniszterelnök a politikai támogatásért cserében támogatta Merkel jelöltjének, a sajnálatos módon alkalmatlan von der Leyennek a megválasztását a Bizottság élére.

Két elemző, Matthias Matthijs és R. Daniel Kelemen szerint azonban itt nem politikai összefogásról volt szó, a kancellár merkantilizmusát lehetett inkább tetten érni. Merthogy Magyarország olcsó, közeli összeszerelő üzem a német multik számára. A kancellár felismerte, mennyire előnyös a jó kétoldalú viszony a német kereskedelmi érdekek szemszögéből és ezért megvédte Orbán az uniós bírálatoktól.

Hasonlóképpen támadják, mármint hogy a profitot az elvek elé helyezi, amikor Kínáról van szó, hiszen az terjeszkedik és megszegi az emberi jogokat. Ám ez nem akadályozza a német kivitel folyamatos növelését. Ugyancsak fájó pont Oroszország, hiszen Berlin szorgalmazza az Északi Áramlat befejezését. Az USA attól tart, hogy Putyin kedvenc energiaterve fokozza Európa függőségét.

Csakhogy Merkel hiába mondja, hogy békét teremt és befolyáshoz jut, amikor barátságosan kezel diktatúrákat és autokráciákat. Ezek a kapcsolatok nem sok politikai előnyöket hoztak és aláássák az európai elveket. A kockázatkerülő német hozzáállás megakadályozta, hogy független és hiteles európai véderő jöjjön létre, aminek Moszkva és Peking alighanem örül. És hiába volt határozott a migránsválság során, máig nincs egységes uniós menedékpolitika.

Lehet, hogy a túlzott pragmatizmus az oka mindennek, a kancellár talán túl sokat viaskodik a múlt szellemeivel. De az is elképzelhető, hogy azért nem akarja irányítani a kontinens, mert a németek inkább a csendes életet kedvelik. A két legvalószínűbb örökös, Armin Laschet és Olaf Scholz a folyamatosságot hangsúlyozza.

Hogy ezek után ki fog beszélni Európa nevében, mialatt a világot egy sor viszály, a populizmus, a járvány és szegénység tépázza? Hát nem a hatástalan brüsszeli bürokrácia, az erőtlen Franciaország vagy Nagy-Britannia, amely a geopolitikai busz alá vetette magát. A stratégiailag alulteljesítő Németország ugyanakkor alszik a volánnál. Amíg csak fel nem ébred, addig a demokrácia nyomuló ellenfelei köszönik, jól vannak. (nepszava.hu)