h i r d e t é s

Mi lesz a cserdi álomból?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Mi lesz a cserdi álomból?

2020. július 16. - 09:23

Holtan találták Cserdi polgármesterét, Bogdán Lászlót az épülő fűszerüzemben, feltehetően öngyilkos lett – így szólnak a hírek.

Bogdán László - Forrás: - bl -

Még több híresztelés kering arról, hogy a beruházásnál pénzek tűntek volna el, hogy félrevezették, kihasználták a falu polgármesterét, akinek mindez már sok volt.

Nagy Simon, a leendő csomagolóüzem vezetője Megbeszéljük című műsorunkban mondta el, mi is történt korábban Cserdiben. A 400 lelkes falu a Mecsek alján fekszik, zömében cigányok lakják. Egy időben mintegy 120-an voltak ott közmunkán. Bogdán László polgármester beindított egy programot, a közmunkások zöldséget, gyümölcsöt termesztettek. Felmerült, hogy ezt el is lehetne adni, s ha már igen, akkor be kellene csomagolni, vagy feldolgozni. Uniós pályázaton nyertek is erre pénzt, megindult a beruházás. Az építkezéshez pro forma semmi köze az önkormányzatnak, de érezhető volt az irigység, Nagy Simon szerint a falu vezetője a szívén viselte az üzem megépítését, de úgy tűnik, hogy sokan megpróbálták kihasználni. Akiknek a dolguk lett volna figyelni, törődni a beruházással, például az építési vállalkozók nem megfelelő minőségű munkát végeztek, egyre nehezebb volt beleférni a megadott keretbe.

Időközben Bogdán László kiinduló modellje okafogyottá volt, ugyanis munkát kaptak a közmunkások, a számuk 10 alá csökkent. Így jött az a terv, hogy az üzem épüljön csak meg, Nagy Simonék üzemeltessék, hisz van benne gyakorlatuk, legyenek a falu egyetlen nem önkormányzati munkáltatója. Így az eredeti elgondolás lényege mégis megvalósulhat.

A polgármester holttestére az épülő üzemben találtak rá a testvérei. Az tény, hogy a halála előtt néhány órával még megbeszélést folytatott az építkezésről. (klubradio.hu)