h i r d e t é s

Mi van, ha nem jön be a Soros-terv?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Mi van, ha nem jön be a Soros-terv?

2017. október 30. - 10:18

Nem igazán van a Fidesznek "B" terve.

Egy friss közvélemény-kutatás rávilágított arra, hogy komoly csapdahelyzetbe kerülhet a Fidesz, ha egyedül Soros György állítólagos tervére bízza magát. A kicsit több mint kétmilliós Fidesz-tábort összetartja ugyan a milliárdos üzletember iránti gyűlöletkeltés, ám a hívők száma nem nő, sőt az elégedetlenek száma kezd gyarapodni, akik egyre inkább szeretnének beleszólni a jövőjük alakulásába, így ez nem túl jó hír a kormánypárt számára. Orbánék ugyanis úgy tudnák megtartani jelenlegi pozícióikat a jövő évi választások után is, ha a magyar lakosság jelentős hányada távol maradna a voksolástól.  

A kormánypártot lényegében az tartja nyerő pozícióban, hogy megosztott az ellenzék, illetve, hogy a választási szabályokat a saját képére formálta 2010-es kormányra kerülése után. Az pedig, hogy a Fidesz egy kommunikációs párt, azon mérhető le, hogy csakis azokat sikerül csatasorba állítania, akik jobban hisznek a kormánypropagandának, mint a saját tapasztalataiknak. A Fidesz-tábor tagjainak többsége hisz a Soros-tervben, vagyis sokkal jobban leköti a figyelmét a migrációs kérdés, mint a kormányzati korrupció, a nagy állami rendszerek problémás működése, illetve nem zavarja, hogy az ország egyre inkább az EU peremére sodródik.

Soros-kampány veszélyes fegyver, mert már most olyan színvonaltalan és acsarkodó, hogy nehéz lesz a választásokig hátra lévő mintegy öt hónapban fenntartani vele a harci szellemet a kormánypárti szavazókban. Nyilván lesznek osztogatások, ígérgetések is, melyekkel meg lehet majd szólítani kispénzűeket, nyugdíjasokat, közmunkásokat, de a kampány fősodrába tartozó migrációs válság már most sem hoz eleget a konyhára, így a kiegészítőkkel együtt sem vonz már újabb százezreket magához a Fidesz.        

Ezek a tények némileg magyarázatot adnak arra az első látásra érthetetlen kormányzati hisztire, amivel reagált olyan ellenzéki akciókra, mint például a Jobbik plakátkampánya. Ha ugyanis tényleg olyan erős és magabiztos lenne a Fidesz, mint amilyennek mutatni szeretné magát, akkor miért zavarná őket egy ellenzéki párt korrupciót feszegető kampánya? Olyan vehemenciával esnek olykor ellenzéki politikusoknak, mintha az életük múlna azon, hogy például az LMP-s Hadházy Ákos elmondhatja-e mondókáját a Parlamentben, vagy sem.

Aggódhatnak a kormánypártiak amiatt is, hogy ellenzéki oldalon egyre nagyobb a hajlandóság az átszavazásra, vagyis a kormányváltás érdekében akár jobbikosok is átszavaznának baloldalra és fordítva. A kormány meghatározó vezetőinek nyilatkozataiból is kitűnik, ők is inkább az egyszerű többségben bíznak 2018 tavaszán, mint az újabb kétharmadban. A teljes bukásukat addig elképzelhetetlennek tartják, amíg sikerül az ellenzék megosztottságát fenntartaniuk. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha sok az ellensége a törzsednek, akkor külön-külön alkudj meg velük, aztán írj olyan hőskölteményt, melyben a túlerő elleni diadalról kántálsz.”

 

szeka.blog.hu

Kapcsolódó cikkek: