h i r d e t é s

Miket mondott Orbán 2011-ben?

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Miket mondott Orbán 2011-ben?

2016. február 17. - 14:09
0 komment

Orbán azt mondta, hogy a demokrácia szolgálja a legjobban egy nemzet érdekét.

Orbán Viktor 2011-ben - Forrás: ATV.hu

Beszélt arról is, hogy az élet minden területén fontosnak tartja az egyéni szabadságot, és ugyanilyen fontosnak a nemzet szabadságát. 

Az államadósságot ellenségnek kell tekinteni - jelentette ki.

"Ha egy ellenséget nem győzünk le, akkor ő győz le minket"

- fogalmazott.

A neki autoriter kurzust tulajdonító bírálatokkal kapcsolatban kijelentette, hogy Magyarországon a köztársaság legfelső hatalmi szerve továbbra is a parlament, s hogy magas állami szervek vezetőit eddig is hosszú időtartamra nevezte ki az Országgyűlés.

"Csak olyan kinevezéseket hajtottam végre, amelyekhez jogom volt. Olyan emberekkel, akik tönkretették az országot, nem akarok együttműködni"

- tette hozzá.

"Egy ponton terjesztem ki a kétharmados törvények körét: a gazdasági törvények terén. És nem csinálok titkot abból, hogy ebben a vonatkozásban megkötöm a következő kormány kezét. És nem csak a következőét, hanem a következő tízét"

- mondta.

Ezeket mind-mind a Kronen Zeitung című osztrák bulvárlapnak nyilatkozta. (atv.hu)