h i r d e t é s

Milliárdokat hoz az EuroJackpot

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Milliárdokat hoz az EuroJackpot

2017. május 22. - 18:22

Bár csak 2014 októberében csatlakozott az EuroJackpot hálózatához Magyarország, már közel 17 milliárd forintos éves forgalmat hoz a nemzetközi játék. - írja a vg.hu.

Forrás: vg.hu

A 2015-ös 15,64 milliárd után tavaly már 16,98 milliárd forintos forgalmat generált idehaza a nemzetközi játék, amely 2012 márciusában indult, jelenleg 17 országban van jelen, hazánk pedig 2014 októberében csatlakozott hozzá.

A jackpot növekedése és a kapcsolódó nyereményjátékok határozzák meg az állami játékszervező szerint az értékesített szelvények számát, ez a tartomány rendszerint 450 ezer és 550 ezer darab között mozog.

Ha több munkaszüneti vagy ünnepnap esik egy hétre, a szelvényszám csökkenhet, a főnyeremény emelkedésére azonban 600 ezer alapjáték is beérkezhet, ami 396 millió forintos forgalmat jelent.

Attól függően, hogy négy vagy öt pénteki sorsolásnap esik az adott hónapra, legalább 1,2 milliárd, de akár 1,8 milliárd forintos havi bevételt is hozhat a játék.

Az EuroJackpoton 50 számból ötöt, továbbá 10 pótszámból kettőt kell eltalálni. Játszható kézi és gépi formában, illetve lehet kérni gyorstippet, ekkor véletlenszerű számokat ajánl a rendszer.

A játék várható főnyereménye minden héten legalább bruttó 10 millió euró, melyet a részt vevő országok bármelyikében megnyerhetnek a játékosok.

Míg a hagyományos ötös lottón a telitalálatra 1:44 millió­hoz az esély, itt a jackpotra még kisebb a sansz (1:95 millió), idén februárban azonban egy honfitársunkra rámosolygott a szerencse.

A telitalálat bruttó 22,57 millió eurót ért, amelyből a 15 százalékos személyi jövedelemadó levonása után, a Magyar Nemzeti Banknak a sorsolás napján érvényes hivatalos euró-devizaárfolyamával számolva végül nettó 5,91 milliárd forint maradt.

A főnyereményt elérő játékos 522 ezer darab itthon feladott alapjáték, összesen pedig 20,06 millió szelvény közül tippelte meg helyesen az öt plusz két számot.

Ez volt minden idők eddigi legnagyobb hazai lottó- és szerencsejáték-nyereménye is egyben, pedig a jackpot „mindössze” a negyede volt az EuroJackpot maximálisan elérhető, 90 millió eurós főnyereményének.

A játékhoz való csatlakozásunk óta már 25 telitalálat született, a legtöbb Németországban (13) és Finnországban (6). A korábbi magyarországi rekorder 2003-ban az ötös lottón gazdagodott 5,09 milliárd forinttal.

Az EuroJackpoton a milliárdos nyereményt megelőzően „csak” 324,2 millió forint volt a csúcs.

Az EuroJackpot első és eddig egyetlen magyar milliárdosa nem fedte fel kilétét, annyit tudhatunk róla, hogy egy nyugdíjas, aki sosem nyert korábban nagyobb összeget.

A jó hírt feleségével osztotta meg először, támogatni szeretné szeretteit, de jótékonykodni is fog, kórházakat segítene.

Elmondása szerint a nyereményéből először egy szelvényt vásárolt, és minden héten ugyanúgy lottózni fog.

vg.hu