h i r d e t é s

Milliárdos visszaélést gyanít Hadházy

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Milliárdos visszaélést gyanít Hadházy

2018. augusztus 17. - 07:33

 

Hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést a független képviselő, ugyanis egy határozatból kiderült, hogy a BKK olyan szolgáltatásért adott 2,5 milliárdos plusz megrendelést, amit egyszer már kifizetett.

Forrás: 24.hu

Feljelentést tesz hűtlen kezelés miatt Hadházy Ákos független képviselő, mivel a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) tavaly év végi határozatából kiderült, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) olyan szolgáltatásért adott 2,5 milliárd forintnyi plusz megrendelést a T-Systemsnek, amiért egyszer már fizetett a közcég.

A BKK még 2013 őszén kötött szerződést a T-Systemsszel, utóbbi azt vállalta, hogy jegykiadó automaták telepít 5,5 milliárd forintért. 2017 őszén azonban arra hivatkozva, hogy „rongálás” során sorozatosan eltömítődtek az automaták, szerződést módosítottak az automaták gyors megjavítása érdekében: legfeljebb 2,5 milliárddal megemelve a szerződéses keretösszeget. Azonban a döntőbizottság szerint ez jogszerűtlen volt, mivel a T-Systemsnek az eredeti szerződés alapján eleve a lehető leggyorsabban el kellene hárítani az ilyen jellegű "üzemzavarokat".

Sajátos körülmény, hogy a BKK éppen néhány héttel azután volt ilyen gáláns a céggel, hogy az súlyos presztízsveszteséget okozott a közcégnek: tavaly nyáron ugyanis súlyos biztonsági problémák miatt bedőlt a T-Systems-nek a BKK számára fejlesztett online jegy-és bérleteladási szolgáltatása.

Hadháy éppenséggel azt gyanítja: így kárpótolták a céget a jegyeladások elmaradt hasznáért. Mint emlékezetes, tavaly nyáron az úszó vb nyitányára időzített online jegyrendszer egy hét után lebénult, közben több ezer vásárló privát adatai kerültek ki a hálózatból. A BKK webshopja azóta sem működik. Bár az ügyben a Nemzeti Nyomozóiroda is vizsgálódott, a rendőrök sajátos módon arra jutottak, hogy nem történt bűncselekmény, mivel a BKK csak bérleti díjat fizetett volna a T-Systemsnek az online szolgáltatásért, ám mivel az online jegyeladó rendszer beszakadt, végül nem is utalt át pénzt a cégnek.

Azaz: senkit sem ért kár. Hadházy szerint azonban az indoklás sántít, a hatóságok ismét csak a korrupciót mosdatják: a közbeszerzési döntőbizottság ezt a beszerzést is jogsértőnek látta, ezért 80 millió forintra büntette a BKK-t, azaz nagyon is kár érte a közösséget. Az viszont a képviselő szerint megdöbbentő, hogy a rendőröknek nem szúrt szemet a T-Systems-szerződés (döntőbizottság által is jogsértőnek talált) 2,5 milliárdos módosítása sem. Az online jegy-és bérlet rendszer kialakítása és a T-Systemsnek plusz milliárdokat hozó beszerzés is ugyanannak a kontraktusnak a része, azaz: szerintük a rendőröknek látniuk kellett a mutyit. (nepszava.hu)


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..