Milliókat fizettek ki százezres munkára

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Milliókat fizettek ki százezres munkára

2015. április 22. - 11:56
0 komment

Durva túlárazások lehettek azokban a projektekben, amiért felfüggesztették a százmilliárdos uniós támogatásokat.

Világgazdaság birtokába került dokumentum szerint 19 hazai projekttel kapcsolatban fogalmazott meg kifogásokat az Európai Bizottság a 2007-2013-as Gazdasági Operatív Program (GOP) során - írja az Index. A lap szerint így

a vizsgált projektek harmadánál talált "rendszerszintű hiányosságokat" a bizottság.

A problémák a 19-ből 12 alkalommal a "modern üzleti környezet erősítését" célzó prioritásban voltak. Bár a lap dokumentumai nem tartalmazzák, hogy az egyes pályázatokkal milyen gondok voltak pontosan, a bizottság határozata arra utal, hogy

túl drágák voltak a pályázat keretében igénybe vett szolgáltatások, a bevont szakemberek bérei, illetve túlárazták a beszerzett gépeket.

Konkrétumok nélkül példaként sorolja a Világgazdaság, hogy kétszeres áron szereztek be mobilollót, ötszörös áron présgépet, százezres munkáért pedig milliós szakértői díjazást fizettek. A pályázat értékelőinek felelőssége abban áll, hogy nem vették észre az elbíráláskor, hogy a piaci árat jóval túllépték az említett tételek.

A Világgazdaság szerint több kifogásolt projektben résztvevő vállalkozás Bátorfi Béla cégcsoportjához tartozik, valamint Matyi Dezső cégei közül is felkerült néhány a listára. Az összes cég nevét ebben a cikkben találja.

 

index.hu

Posted by SEJT on 2015. április 22.